Andreides Gábor

Weisz és a többiek - Magyarok az olasz fociban, 1920-1960

Hihetetlennek hangzik ma már, de igaz: a világ egyik futballközpontja Magyarországon volt az 1910-es évek elején, s ez az állapot egészen az 1950-es évek végéig tartott. Ennek egyik látványos és egészen különleges megnyilvánulása a magyar–olasz futballszimbiózis létrejötte volt. 1934-ben, amikor Olaszország először lett világbajnok, az olasz első osztályban 18 csapatból 12-nek volt magyar az edzője! Az 1938-ban vb-győztes olasz csapatban minden egyes játékosnak volt magyar edzője pályafutása során. Sokat elmond az is, hogy egy olyan, máig meghatározó csapatot, mint az Inter, 10 éven át csak magyar edzők irányítottak. Egyikük volt Weisz Árpád, az 1945 előtti korszak legnagyobb magyar edzősztárja a maga három olasz bajnoki címével.
Weisz Árpád, Károly Jenő, Tóth Potya István, Schaffer Alfréd és a többiek olasz - országi sikere után – amelyek még az 1945 előtti korszakra estek –, a második világháborút követően a magyar játékosok és edzők újra özönlöttek Olaszországba. Így történhetett meg, hogy a Juventusnak és a Milannak is volt magyar, bajnoki címet nyert edzője ekkoriban Sárosi György, illetve Czeizler Lajos és Guttmann Béla személyében. Az Internek is akadt magyar gólkirálya, sőt, az is előfordult, hogy magyar edző töltötte be az olasz szövetségi kapitányi posztot is. És akkor még Egri-Erbstein Ernő Torinóval szerzett három bajnoki címét nem is említettük. Mind ez mai fejjel szinte csodaszámba megy, pedig így történt. Hogy miért és hogyan? Ezt járja körül ez az egyedülálló könyv!

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 232
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 274 g
Méretek (Sz-M-H) 157-240-15
EAN 9789634751106
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Ringató - Piros könyv - Hetvenhét magyar népdal
-9%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Szuper kutyatrükkök
-9%
Sara Carson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Játékos munkafüzet iskolakezdésre - 6 éves kortól
-9%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
3,87 €
Két kis dínó a holdon
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Világjáró vegán szakácskönyv - Útmutató könnyen elkészíthető, növényi alapú lakomákhoz
-9%
Niki Webster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Kiskerti kalauz
-9%
Zsigó György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,20 €
26,58 €
A várva várt karácsony §K (új kiadás)
-9%
Elisa Prati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Zene - Mi MICSODA Olvasó
-9%
Mona Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,10 €
10,11 €