SZEMERE GABRIELLA

WHEELS AND WORK - GYEREKJÁTÉK AZ ANGOL!

A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk. A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz. A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül. A rendszeres Time for English-mesefogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek. A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is. A könyvben található DVD-n angol és magyar felirat is választható, a karaoke-dal pedig még több szórakozást ígér a gyerekeknek. Könyv, rajzfilm és szótár egyben! A 8. rész tartalma: Segédigék és elöljárószavak használata Építkezésen használatos gépek és szerszámok neve Foglalkozások A Varázsbicikli ezúttal egy építkezési területre repíti a három jó barátot. Megismerkednek Sammel, aki egy hatalmas darugépet kezel a területen. Sam különböző földmunkagépeket és szerszámokat mutat be nekik, és elmondja, milyen biztonsági óvintézkedéseket kell betartani egy építkezésen. A gyerekek fantáziáját megmozgatja a sok óriási munkagép, és arról kezdenek el beszélgetni, mi lesz a foglalkozásuk, ha majd nagyok lesznek. Orvos, építész, építőipari munkás, esetleg űrhajós? Milyen sok izgalmas lehetőség nehéz a választás. De még van idejük eldönteni, nem maradtak le semmiről!

Nyelv magyar
Kiadó CENTRAL KÖNYVEK
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 32
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 444 g
Méretek (Sz-M-H) 215-290-8
EAN 9789633412121
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az amerikai álom (vége) - John F. Kennedy
-9%
Fekete Rajmund
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Így ettek ők - magyar írók és ételeik
-10%
Nyáry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,07 €
Levelek a Kner család életéből 1938-1949 - Tények és Tanúk
-9%
Erdész Ádám (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Első nap az iskolában
-9%
Érsek Rózsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Édes Anna - Helikon Zsebkönyvek 128.
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Csillagok között sötétség
-9%
Atticus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,33 €
A kicsik első könyve - A házi kedvencekről
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,15 €
Születés
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €