Náray Tamás

Zarah (2. kiadás, puha)

Zarah Winter szerető családba, fényűző körülmények és csodás műkincsek közé született, s egy tökéletes világban ennek megfelelő élet is várt volna rá. Ám hamar meg kell tanulnia, hogy az 1930-as évek Németországában mindennek épp az ellenkezője igaz. De hiába veszik el tőle a családját, az otthonát, a hazáját, sőt még a nevét is, Zarah mindvégig kitart.A legreménytelenebb helyzetekben is hű marad önmagához és szerettei emlékéhez, akikkel élete végén egy különös véletlen közelebb hozza őket egymáshoz, mint Zarah valaha is remélte volna.
Náray Tamás új regénye egy történelmi korszakokon, generációkon és országhatárokon átívelő, mozgalmas családtörténet, mely egy kivételes asszony sorsán keresztül mesél a huszadik századról, szerelemről, árulásról, sikerekről, kudarcokról és a boldogság áráról, amelyet így vagy úgy, de mindenkinek meg kell fizetnie.

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 744
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 518 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-33
EAN 9789634338048
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kompetencia alapú feladatgyűjtemény matematikából 7. évfolyam
-9%
Soós Edit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Szigge a lovastáborban
-9%
Lin Hallberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €
A rózsaszín ruha (3. kiadás)
-9%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,52 €
Confess - Vallomás
-9%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,33 €
Fantasztikus történetek az unikornisokról
-9%
Maríá Forero
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Agatha Raisin és a nagy veteményesviszály
-9%
M. C. Beaton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Skandar és a fantomlovas - Skandar 2.
-9%
A. F. Steadman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,35 €
16,70 €
Pierre kóstolgat - és hiszed, vagy sem, elégedett
-9%
Vajda Pierre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €