ZSÉDENYI ADRIENN

ZSÉDA 2013.

Zséda gyönyörű illusztrációkban gazdag kalendáriuma nem egyszerű határidőnapló: a praktikus, egész évben használható naptár mellett ezúttal az utazásról tudhatunk meg mindent, vagy majdnem mindent Zsédától. Kiderül, hogyan érdemes csomagolni és felkészülni, ha az ember busszal, vonattal, repülővel vagy akár hajóval vág neki a nagy útnak, de hasznos tippeket kaphatunk az utazás előkészítéséhez, sőt az úti cél megválasztásához is. Az év minden hónapja egy-egy európai nagyvárosról szól attól függően, hogy az adott hónapban éppen hol történik valami kihagyhatatlan, vagy melyik város mutatja a legszebb arcát. A legfontosabb események pedig a naptárba is bekerültek, így segítve az utazások tervezését. A határidőnapló kihagyhatatlan része a szépségápolás. Zséda az utazás tematikája köré csoportosította trükkjeit, és biztosak lehetünk benne, hogy Zséda praktikáival bármikor és bárhol a legjobb formánkat hozhatjuk. A kötet bepillantást enged abba is, hogyan utazik Zséda, aki három hosszú hétvégét töltött el Európa legcsodásabb részein. Láthatjuk őt főzni a mesés Toszkánában, dirndlben és biciklin a festői szépségű Salzburgban, vagy éppen önfeledten strandolni a közeli szlovén tengerparton. És az igazi meglepetés: a kalendárium tulajdonosa saját útinaplóját is elkészítheti a könyv külön erre a célra kialakított részében.

Nyelv magyar
Kiadó ALEXANDRA
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 232
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 320 g
Méretek (Sz-M-H) 130-176-20
EAN 9789633570821
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

LEGO Harry Potter: Karácsony a Roxfortban - Harry Potter minifigurával §k
-10%
LEGO
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Béke volt
-10%
F. Várkonyi Zsuzsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A lájkok városa
-10%
Jenny Mollen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Visszatérés a szép új világhoz (új kiadás)
-10%
Aldous Huxley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A firenzei könyvkereskedő - Vespasiano da Bisticci és az Arno-parti Athén
-10%
Ross King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Kiskarácsony /Kifestő foglalkoztató §K
-10%
Radvány Zsuzsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Az Olimposz vére - Az Olimposz hősei 5. (kemény)
-10%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Kedves Teréz! - Martonvásári levelek
-10%
Prieger Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €