JOANNE HARRIS

CSOKOLÁDÉCIPŐ

Ugye emlékeznek még Johnny Depp rosszfiús mosolyára és Juliette Binoche kacér boszorkányára? Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára. Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után. Ekkor robban be az életükbe Zozie de lAlba, a gyönyörű, szenvedélyes bohém, aki összebarátkozik Anoukkal, dolgozni kezd a boltban, és könnyed bájával elbűvöli a környékbelieket. De Zozie-t nem az önzetlen segítőkészség vezérli. Fokozatosan hatalmába keríti Vianne-t, a csokoládéboltot, a vevőket, de elsősorban Anoukot, aki az anyja félelmektől nem gáncsolt, régi énjét látja benne. Ahogy közeledik a karácsony, nyilvánvaló lesz, hogy a család egy hideg és rosszakaratú lény karmaiba került, aki mohóbb minden csokievőnél… Joanne Harris, a világszerte népszerű Szederbor és Ötnegyed narancs szerzőnője megírta a Csokoládé folytatását, amely saját szavaival: „néhol olvadós tejcsoki, máskor keserű csoki, de végül is, minden csoki finom”.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ULPIUS-HÁZ KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 546
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 570 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-30
EAN 9789632540023
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A hozzátáplálás nagykönyve - A kanalas etetéstől a BLW-ig
-8%
Okos Tímea Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A titkok könyve (éldekorált)
-8%
Anna Mazzola
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Könnyhold Birodalom 7. (manga képregény)
-8%
Mocsicuki Nozomu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Join Us 3 Pupils Book
Günter Gerngross, Herbert Puchta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,80 €
A titokzatos menyasszony 5.
-8%
Huh Kook Hwa, Kim Su
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,05 €
6,49 €
Mindent tudni akarok a Földről! - Kis természetbúvárok képes enciklopédiája
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Julius Caesar - Macbeth (új kiadás)
-8%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az unokám és én
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: