Világirodalom
München, 1897. Therese Randlkofer minden erejével azon igyekszik, hogy a ragyogóan működő Dallmayr csemegeüzletet még virágzóbbá varázsolja. Legidősebb gyermeke, Hermann hosszabb időt tölt La Palmán, hogy kellő kereskedelmi tapasztalatot szerezzen, továbbá…
Agatha rettentő vonzó lehetett. Önéletrajzában pontosan kilenc különböző férfit említ meg (illetve utal rájuk), akik megkérték a kezét tizenhét és huszonkét éves kora között, s két eljegyzés is lett belőle. Derűsen tárgyilagos, amikor a kérőiről mesél.…
„Úgy éreztem magam, mintha egy jól megsuhintott baseballütővel találtak volna el, de belülről. A látóterem peremén szikrázó, kék foltok jelentek meg. Váratlan, vértelen, nesztelen erőszak.” A LEGTÖBB HARDROCK-RAJONGÓ pár hang után felismeri a mára klasszikusnak…
„Mr. Perlman, tudom, hogy jó vagyok, különben nem pazarolta volna rám éveken keresztül az idejét. Ezzel együtt van valami, ami nagyon kínoz. Miközben félek, hogy túlértékelem magam, attól is tartok, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, ami most vár rám. Perlman…
A magyar Bud Spencer. Fél évszázada így él Bujtor István a köztudatban, ami egyrészt annak köszönhető, hogy ő volt az olasz színész ikonikus szinkronhangja, másrészt főhőse annak az Ötvös Csöpi-sorozatnak, amely a Piedone-filmek mintájára született.…
A Maestro - egyszerűen csak így hívták a szakmában Ennio Morriconét, akit hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjeként is emlegetnek. Filmek százaihoz komponált remekművei ma is visszacsengenek az emberek fülében. Zenéinek…
„Ez a kötet még közelebb hozza Freddie-t, a sztárt, a zenészt – és a nagy tettető álarca mögött az embert.” - Bátky Zoltán énekes, zenész, újságíró Ez a gazdagon illusztrált album a világ egyik legsikeresebb és legismertebb showmanjének sziporkázó életét…
Bruno Bettelheim ma, tizenöt évvel a halála után néhány könyvével (Az elég jó szülő, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, A végső határ) szilárdan őrzi helyét az olvasott, sokat idézett pszichológusok között, de az ötvenes-hatvanas években…
1804-ben a következő rejtvény jelent meg az egyik berlini lapban: "A: Németország költője, úgy hallottam, Berlinben van tegnap este óta. B: Megbocsásson! Németország pszichológusa érkezett meg tegnap. C: Engedelmével, Németország tragikusa érkezett meg…
Egy önéletrajzszerA» összegzés, amely anélkül, hogy felfedné a személyes ént, az írói hitvallás legfigyelemreméltóbb megnyilvánulása. Ez nemcsak egy profi szerző klasszikus vallomása a stílusra, az irodalomra, a filozófiára, a színházra és annak közönségére…
„Impozáns kiadvány a rocktörténelem legendás bandájáról, nem csak fanatikusoknak." – Polgár Péter, az Iron Maiden Antológia szerkesztője Ez az album hatalmas lendülettel repíti el az olvasóját az Iron Maiden zenekar szívébe és lelkébe. A brit heavy metal…
A Kémek hídja főszereplőjének igaz története. 1962. február 10-én egy berlini hídon találkozott Rudolf Ivanovics Abel és Francis Gary Powers. A Glienicke-hídon, a "kémek hídján" egyikük sem volt egyedül. Abel ezredessel az amerikai katonákon kívül James…