Pszichiátria, pszichológia
Ha a mindennapi stresszt szinte életveszélyes fenyegetettségként éljük meg, annak oka van: az idegrendszer kibillent az egyensúlyi állapotából. A polivagális elmélet áttörést hozó felismerése az, hogy képesek vagyunk szabályozni a vegetatív idegrendszerünk…
"Hát ennyi az élet? Most már csak a hanyatlás jön? Mindent elértem, amit szerettem volna, mégsem vagyok elégedett. Már azt sem tudom, mire vágyom. Nem érzem jól magam a bőrömben, és nem tudom, mihez kezdjek. Fáradt vagyok, és semmi sem lelkesít igazán.…
A könyv tabuk nélkül, gyakorlatias stílusban mutatja be nők számára a férfiak világát, működését. Minden nőnek érdemes forgatnia, aki olyan férfi-női kapcsolatra vágyik, amelyben bizalommal, elköteleződve, békésen és szenvedéllyel élhet a társával. Dr.…
A Viktor E. Frankl által alapított logoterápia immár jónéhány évtizede – vészterhes és virágzó időszakokon átívelően – bizonyítja, hogy hatékonyan tud segíteni az embereknek, és különösen válsághelyzetekben képes új lehetőségeket nyitni az élet értelmének…
Az elmúlt évtizedekben az agykutatás feltárta, hogy a depresszió hátterében több agyterület megváltozott működése, illetve a közöttük kisiklott kommunikáció áll. Szerencsére ezen területek működése pszichológiai módszerekkel is befolyásolható, így a…
Csodaország olyan hely, ahol rendkívüli dolgok történhetnek. A váratlan felismerések, a mély tapasztalások és a határtalan fejlődés világa. Konkrétabban: a pszichoterápia, coaching és minden egyéb, önismeretet és pszichés jóllétet növelő módszer világa…
A gondolatolvasás szó hallatán sokan csak legyintenek, szélhámosságnak tartva az egészet. Valóban az lenne? Henrik Fexeus válasza erre határozott „nem”, és ebben a könyvében ezt meggyőzően bizonyítja is. A téma nemzetközileg elismert szakértőjeként bevezeti…
"Indulj el az önelfogadáshoz vezető úton! Nőként manapság mindannyian küzdünk azzal, hogy egyensúlyt teremtsünk a különböző szerepeink között. Egyszerre akarunk helytállni otthon és a munkahelyünkön, ápolni a kapcsolatainkat és megoldani a feladatainkat.…
Felnövésünk során legtöbben belegabalyodunk az értéktelenség hipnózisába: tetteinket és belső élményeinket átszövi annak szubjektív megélése, hogy tele vagyunk hibákkal és rosszul végezzük a dolgunkat. Ennek köszönhető, hogy hajlamosak vagyunk belesüllyedni…
Ez a mélyen emberi könyv átfogó megértést kínál a trauma okairól és következményeiről, reményt és világosságot nyújtva mindenki számára, aki megtapasztalta a trauma pusztító hatását. A trauma korunk egyik legnagyobb társadalmi kihívása, nemcsak a balesetek…
A Pocsék főnökök című könyv megtanít arra, hogyan kezeld a lehető legreménytelenebb főnököket. Thomas Erikson, az Idiótákkal körülvéve sikerkönyvének szerzője tudja, mit beszél. Főnökként, beosztottként egyaránt dolgozott, és vezetői trénerként a főnökök…
A szorongás korunkban népbetegségnek számít. Az állandó nyugtalanságtól a pánikrohamokig sokféle formában jelentkezhet. Ezek a problémák gyakran vezetnek újabbakhoz, például a teendők halogatásához, stresszevéshez, közösségi médiafüggöséghez, konteókkal…
A traumával foglalkozó szakemberek és az érintettek körében egyaránt az érdeklődés homlokterébe került napjainkban a polivagális elmélet, amelynek lényege, hogy a traumatikus élmény által kiváltott lefagyás, a veszélyhelyzetben fellépő harcolj vagy menekülj…
Sokat gondolkodtam valamin, amit James mondott: miután több eltérő pszichiátriai diagnózist kapott, köztük a skizofrénia különböző alkategóriáit, újabban a bipoláris zavart, már nem tulajdonított nekik jelentőséget. Ami sok, az sok. James-szindrómám…
Magyarországon az elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol a férje, vagy a volt férje, élettársa, vagy volt élettársa, barátja, vagy volt barátja, alkalmi partnere. Ezekről a gyilkosságokról, és az ezt megelőző figyelmeztető jelekről…
Daniel Siegel és Tina Payne Bryson több nagy sikerű gyereknevelési kötetben keresték már a választ arra a kérdésre, hogyan nevelhetünk olyan gyerekeket, akik gazdag emberi kapcsolatokat ápoló, az adottságaikat és lehetőségeiket kiteljesítő, magabiztos…
"Egy ajándékba kapott alma a piacon, egy ismeretlen ember kedves mosolya az utcán, egy edző biztató szavai, egy társ segítő keze… Mindennapjaink során, a folyton változó helyzetek és kihívások közepette számos olyan emberrel találkozunk, akik mellékszereplők…
Miért rágja szét a kutyám a cipőmet? Mit tegyek, hogy ne húzzon a pórázon? Hogyan szoktassam össze más állatokkal? Ha szeretnénk végre megérteni, mi jár kedvencünk fejében, kezdjünk kutyaként gondolkodni! Hannah Molloy kutyaetológus, viselkedési és kötődési…
Egy könyv, amely gyökeresen átformálja mindazt, amit eddig a női testről gondoltál. Miért olyan nehéz eljutni a csúcsra? Normális az, amit szex közben érzek? Velem van a baj? – Rengeteg nő tesz fel magában ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket nap mint…
Kerek történetek, szögletes történetek, megható történetek, elgondolkodtató történetek, hosszú és rövid, édes és keserű történetek. Valós és elképzelt, mindennapi és különleges történetek. Falusi és nagyvárosi történetek, állatos, cseresznyés pités és…
A Gyógyító kód és a Szeretetkód nemzetközileg elismert szerzője, Dr. Alexander Loyd legújabb könyvében radikálisan új megközelítést kínál gondolataink, tudatos és tudattalan énünk megújításához. Módszere, az emlékek újraformálása arra teszi képessé a…
Egyszerű gyakorlatok minden napra elméd, memóriád, hangulatod, fókuszáltságod, energiád, jó szokásaid és kapcsolataid erősítésére. 365 tanács az egészséges agyért, elméért és a jobb életért! Dr. Daniel Amen pszichiáter és klinikai idegtudós több mint…
Vannak kérdéseid a szexszel kapcsolatban? Például hogy hogyan épül fel az orgazmus? Mik lehetnek hatással a szexuális vágyra? Hogyan tartható fenn a tűz egy hosszú távú kapcsolatban? Számít-e a méret? Ha szeretnél ezekre a kérdésekre megbízható választ…
Ennek a könyvnek ez az első kiadása. Csaknem két évtized telt el azóta, hogy ugyanennek a szerzőnek Delfi örökösei. Önismereti csoportok - elmélet, módszer, gyakorlatok című kézikönyve megjelent. Aminek mostanában már a hetedik kiadását tudja megvásárolni…
A csoportozás az a világ, ahol minimális felkészültséggel és elmélyült sokéves képzettséggel egyaránt lehet boldogulni. Jelentős ugrás, amikor a „hályogkovács” felkészültségről át kívánok kerülni az érdemi képzettség tartományába. Ennek oka a csoportvezetéshez…
A borderline személyiségzavar kezelése az egyik legnehezebb és legnagyobb kihívást jelentő, majdnem megoldhatatlan feladat a gyakorló klinikus számára. A borderline személyiségzavarban szenvedő betegek elárasztják a pszichiátriai rendeléseket és kórházi…