Németh Attila

Páratlan párosok - pszichiáter szemmel

Az alapvető konfliktushelyzetek a szülő-gyermek viszonyban vagy a párkapcsolatokban változatlanok. A szerelem vagy a féltékenység minden korban előfordult, ahogy bármely más érzelmi megnyilvánulás. Az ókori görög drámákból vagy Shakespeare műveiből meg lehet írni napjaink pszichopatológiai kézikönyvét. Természetesen mind a mai napig a társadalmi berendezkedés, a vallás, a hagyományok erős befolyást gyakorolnak az emberek „mozgásterére”, de mindig voltak, akik ezeket a kereteket átlépték, a konvenciókkkal nem törődve a saját útjukat járták. Eredetileg úgy gondoltam, hogy a művészvilág jól ismert párkapcsolatain keresztül mutatom meg, hogy az ő életük sem volt könnyebb, mint másoké. Az (el)ismertség vagy az anyagi, illetve társadalmi körülményeik épp annyi előnyt, mint hátrányt jelentettek az életükben. Írás közben realizáltam, hogy könyvem elsősorban a nőkről szól. Nőkről, akik saját koruk erkölcsi korlátait feszegették, nem egyszer átlépték. Mertek bátrak lenni. Akár művészként, akár múzsaként meg kellett küzdeniük a szerepüket kísérő előítéletekkel, irigységgel, gúnnyal. Közös volt bennük, hogy alkotótársuk művészi kibontakozását mindaddig segítették, amíg a saját korlátaik engedték.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Medicina Könyvkiadó Zrt.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 352
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1260 g
Méretek (Sz-M-H) 202-226-25
EAN 9789632269245
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Élj végre magadért! ­ Kiút a kiégésből, a kétségbeesésből és a talajvesztésből
-8%
Tamás Rita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Toxikus szülők - Gyógyulás a narcisztikus szülői bántalmazásból
-8%
Shahida Arabi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Ilyen vagyok! - Ismerd meg önmagad és másokat személyiségteszttel
-8%
Stefanie Stahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Hálószobatitkok - Történetek és tanulságok a szexuálpszichológus kanapéjáról
-8%
Fazekas Alexandra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A rendkívüli ADHD - Útmutató, hogyan élj együtt az ADHD-val vagy egy ADHD-s személlyel (többnyire) sikeresen
-8%
Penn Holderness
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,47 €
Páratlan párosok - pszichiáter szemmel
-8%
Németh Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,70 €
33,77 €
A test mindent számontart - Az agy, az elme és a test szerepe a traumafeldolgozásban
-8%
Bessel van der Kolk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
Öröklődő traumák - Felépülésem a komplex PTSD-ből
-8%
Stephanie Foo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,81 €