Diákoknak ajánlott, klasszikusok
A 16. századi magyar történelmet idézi meg az Egri csillagok. Gárdonyi rengeteg szereplőt, történelmi alakot és írói képzelet által megformált figurát mutat be. Az Egri csillagok Bornemissza Gergely életét jeleníti meg. Az ő sorsának alakulását követhetjük…
Móra Ferenc talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű ifjúsági műve. A kis Gergőt édesapja, a szegény szűcs végtelen szeretettel és bölcsességgel neveli. Saját bőrén, tapasztalatok árán gyarapodik a kisfiú világról való ismerete, s ez mélyebb nyomokat…
A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mese A KIS HERCEG a második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom…
„És most farkasszemet nézett egymással a két vezér. Életükben először álltak egymással szemtől szemben, négyszemközt. Itt találkoztak, ez előtt a szomorú ház előtt. Az egyiket a szíve hozta ide, a másikat a lelkiismerete.”
A nemzeti függetlenség ügye Jókait egész pályafutása alatt foglalkoztatta. Elvi felfogása félreérthetetlen: a feltételeket az önálló hadsereg, a független gazdasági és kulturális élet megteremtésében látja. Erről szól több nagy regénye is, köztük az…
Nyilas Misi szorongó kiskamasz, aki nem találja a helyét a debreceni kollégium falai között. Szerencsétlen véletlenek folytán a felnőttek olykor kegyetlen világával is kénytelen idejekorán szembesülni. A nyakába szakadt felelősség súlyát addig-addig…
A megújult Osiris Diákkönyvtár sorozat a magyar- és a világirodalom remekműveit gyűjti össze. A kötetek nemcsak új külsőt kaptak, hanem javított kiadások is egyben.
Ismered a történeteket, hallottad már valahol, vagy láttad filmen, rajzfilmen? Ezekben a kötetekben haza is viheted ezeket a nagy klasszikus történeteket, és a legkisebbeknek is elolvashatod őket, akik a gazdag illusztrációk révén beleélhetik magukat…
Az ókori görög drámát tekintve Szophoklész a minta, sok esetben a mérce is. Két legismertebb művének titka a bennük felvetett kérdések megválaszolhatatlansága. Hősei tragikus hősök: eszményeik, céljaik minden esetben világosak, bukásuk oka az, hogy egy…
Emil élete nagy kalandjára készül: teljesen egyedül Berlinbe utazik, hogy meglátogassa a nagymamáját. Hatalmas kofferral száll fel a vonatra, zsebében pedig ott lapul száznegyven ropogós márka, melyet anyukája bízott rá. Mire Berlinbe ér, már megtapasztalja,…
Kukoricza Jancsi történetét mindenki ismeri. A bátor juhászbojtár, aki faluját elhagyva nyakába veszi a világot, útja során egyre hihetetlenebb kalandokba keveredik: haramiákkal verekszik, huszárnak áll, távoli országokban dacol temérdek veszedelemmel,…
Az mégiscsak furcsa, ha egy kislányról kiderül, hogy nem egy van belőle, hanem kettő! Luise egy tóparti üdülőben találkozik Lottéval, aki jobban hasonlít rá, mint a tulajdon tükörképe. Egy kis nyomozás után megoldódik a rejtély: a lányok ikrek, és csak…
A Szent Péter esernyője és a Különös házasság című regények Mikszáth Kálmán életművének talán legjelentősebb és legnépszerűbb alkotásai, mindkettő élvezetes, fordulatos. izgalmas cselekményű olvasmány, melyek méltán emelték a nagy mesélőt halhatatlan…
Jókai Mór, a nemzet mesemondója mélyen hitt a forradalomban. Részt vett a 12 pont megfogalmazásában, és 1848. március 15-én este ott volt a Nemzeti Színház ünnepi előadásán. Más aligha írhatta volna hát meg a hazaszeretet legnagyobb magyar regényét,…
Móricz Zsigmond regénye a húszas-harmincas évek magyar valóságát ábrázolja, amikor a szegények nyomora és a gazdagok mindenre elszánt harácsolása sosem látott méreteket öltött. Móricz e művében leleplezi a korabeli visszaéléseket: a korrupciót, a személyi-családi…
Mikszáth Kálmán 1895-ben megjelent regénye, a Szent Péter esernyője az író egyik leghíresebb és legtöbbször kiadott műve. Népszerűségét jól mutatja, hogy három filmváltozat is készült belőle, a legismertebb az 1958-as mozifilm, amelyben Törőcsik Mari…
A megújult Osiris Diákkönyvtár sorozat a magyar- és a világirodalom remekműveit gyűjti össze. A kötetek nemcsak új külsőt kaptak, hanem javított kiadások is egyben. Először 10 kötet jelenik meg, a közeljövőben továbbiakkal bővül a sorozat.
Gina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát a rideg világ, a szokatlan, kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra…
A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy az egyik legolvasottabb regénye Mikszáthnak. A mű optimizmusa a szerelem csodatevő erejét példázza. Hiszen a szerelem tényleg legyőzött mindent, még a legnehezebbet is: az emberben rejlő önzést. Hadüzenet…
A megújult Osiris Diákkönyvtár sorozat a magyar- és a világirodalom remekműveit gyűjti össze. A kötetek nemcsak új külsőt kaptak, hanem javított kiadások is egyben. Először 10 kötet jelenik meg, a közeljövőben továbbiakkal bővül a sorozat.
Az író kisdiákkorának első nagy élményét, a debreceni kollégiumban töltött négy és fél év emlékét örökíti meg a regényben. A történet kezdete 1892, színhelye Debrecen, s benne a nemzeti nevelés fellegvárának tartott református kollégium. Nyilas Misi,…
A regény hőse Lassie, a gyönyörű skót juhászkutya, témája pedig e kivételes állat sorsa: az otthontól való elkerüléstől a kalandos hazatérésig. De a könyv igazi és fő témája: a hűség és a becsület. A jellegzetes yorkshire-i környezetben és a skót hegyvidéken…
Petőfi csaknem nyolcvan versét válogattuk ki fiatal és örökfiatal olvasóinknak. Kicsit leléptetjük az iskolai piedesztálról a költőt: megmutatjuk a nagyon is emberi, ifjonti vonásait. Hiszen mennyire nagyszerű, ahogyan Petőfi kamaszos-ifjonti hévvel…
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az earlnek az ifjú tudóssal.…
Toldi Miklós – van-e, ki e nevet nem ismeri széles e hazában? Nemigen akad népszerűbb hőse a 19. század magyar irodalmának a bátor, tisztaszívű ifjúnál, aki kisemmizett szántóvetőből Nagy Lajos király legkedvesebb katonájává válik. A nemzet költője,…
Móricz Zsigmond 1941-ben jelentette meg az Árvácskát, művészetének e kikezdhetetlen, tömör remekét. A regény a magyar elbeszélő-irodalom egyik csúcsteljesítménye, nyelvünkön kevés hozzá mérhetőt írtak. Az író tudatosan közelít a költészethez, amikor…
Szerb Antal a gyerekirodalom Shakespeare-jének nevezi Mark Twaint, s nem véletlenül: a Tom Sawyer kalandjai, ez az 1876-ban írt regény mindmáig friss és élvezetes. A regényt remekművé teszi a gyermeki, mulatságos világkép, ami felnőtt érzelmeink, vágyaink,…
Mondhatnánk, klasszikus művek ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk…