Diákoknak ajánlott
Az Osiris diákkönyvtár sorozat e kötetében Arany János válogatott verseit olvashatjuk. Arany János jól ismert balladáit újraolvasva mindig meglepetést okoznak modern, szaggatott-kihagyásos elbeszélésmódjukkal. A líra és az elbeszélés határait folyamatosan…
Mikszáth Kálmán (1847-1910) Különös házassága élvezetes olvasmány. Annak is, aki még nem olvasta, s a régi olvasók népes táborának is, kikben talán már csak teremtett regényvilágának hangulata, íze él. A legendás anekdotázó, nagy mesélőkedvű író figurái…
Halála után előkerült Karinthy néhány notesze. Ide jegyezte fel legelőször ötleteit: az első villanásokat. Egyik ilyen jegyzete: „A humor – a teljes igazság”. Ennek a tételnek ragyogó megvalósítása Karinthy fiatalkori, híres könyve, a Tanár úr kérem,…
Pakk, reskontó, Pósalaki úr, Simonyi óbester - egy-egy szó elég hozzá, hogy mindannyian ugyanarra gondoljunk: Nyilas Misire és gyerekkorunk egyik legszebb olvasmányélményére. 1920-ban jelent meg Móricz Zsigmondnak ez a regénye - negyvenegy éves volt…
A francia forradalomban kivégzett királynő, Marie Antoinette kislányát őrzi, rejtegeti a Fertő tó partján álló kastélyban, a Névtelen várban a regény főhőse, egy Magyarországra menekült emigráns francia gróf. Jókai egyik legromantikusabb regénye a Névtelen…
A regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba…
1869-ben, tehát a kiegyezés után két évvel írta Jókai e regényt. Élményanyagul saját, eltörölhetetlen és egyre fényesedő emlékein kívül - ilyen akár a közelről látott bécsi forradalom, akár a Boksa Gergő alakjához hasznosított Rózsa Sándor - felhasznált…
Az 'Így írtok ti' első kiadása elé: "Célozni tanulnak a katonák egy káplár vezetése mellett. Nem valami fényesen megy a dolog. A káplár dühösen szidja regrutáit, aztán kikapja a puskát egyiknek a kezéből, mikor éppen megint elhibázta.- Szamarak - kiabál…
A Sárga rózsa Jókai öregkori művészetének utolérhetetlen darabja. A kisregény nem történelmi, nem romantikus időket idéz föl, témáját és figuráit a korabeli paraszti világból meríti. Szereplői nem hősök - egyszerű emberek. A mű középpontjában az egyik…
Petőfi Sándor ezen elbeszélő költeménye olyan, mintha népmese lenne, csak éppen versben előadva. Petőfi János vitéz és Iluska sorsán keresztül igazságot is szolgáltat, de művében a magyar nép vágyát is megfogalmazta. Majd száz évvel később egy másik…
„Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény! Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zászlónkat, most tessék, csináljanak velem, amit akarnak,…
Kosztolányi 1924-ben megjelent Pacsirta című regénye a századforduló Magyarországának – elsősorban a vidéki elmaradottságnak – kritikáját adja, de a parlagiság mellett a szecessziós (dekadens) modernség divatját is kipellengérezi. A kortársak mind egyetértettek…
Arany János balladái azon túl, hogy a Toldi mellett a legismertebbek a lírikus munkásságából: a nemzeti műveltségbe szervesen beépültek szinte keletkezésük óta. Nincs olyan diák vagy felnőtt, aki ne ismerne egy-egy balladát, néhány strófát, sort, némely…
Mikszáth Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként…
IV. Béla király lányának, Margitnak a legenda szerint regénybe illő élete volt. A legenda feltételezett szerzőjének, Marcellus páternek az alakja vissza is köszön a regényben, mely úgy tud hű maradni a történelmi tényekhez, hogy közben a korhoz illó…
Nero a regény elején ártatlan, a világról mit sem tudó ifjú. Mostohaapjával, Claudiussal beszélget, csodálja a férfiban a tudóst, és nem veszi észre benne a császárt. Ekkor megjelenik Agrippina, vizet hoz Claudiusnak. A császár pár perc múlva halott.…
Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon…
A regény személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit mondja el az író. Művészete egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író kedvenc kávéházában vonatdübörgést hall, hallucinál. Ezt fejfájás, ájulás…
A Beszterce ostroma (1895) Mikszáth egyik legolvasottabb regénye. Nem véletlenül. A groteszk elemeket is hordozó mű, középpontjában egy negatív, mai szóhasználattal élve deviáns hőssel az író időszerűségének ékes bizonyítéka. Nedec várának ura, Pongrácz…
Petőfi Sándor kilenc elbeszélő költeménye közül kiemelkedik A helység kalapácsa (1844) és Az apostol (1848). Az előbbi, ez a komikus eposz, a műfaj paródiája halálos komolysággal üzen hadat a korábbi, patetikusságra is hajlamos irodalmi korszaknak. Egyben…
Lélegzetelállítóan merész írói kaland a true crime mesterétől. Winkler új könyvében különös szerelem szövődik a CIA által Észtországba vezényel Kevin és a csinos észt hadnagynő, Katrina között, méghozzá az Oroszország által megindított baltikumi hadjárat…
Az Aranykoporsó a 3. évszázad végén játszódik: a kereszténység terjedése létében veszélyezteti Diocletianus pogány hatalmát. A császár a törvények erejével akarja megszilárdítani uralmát. Serdülő fia számára őrzi a trónt, akiről azt jósolják az istenek,…
Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a…
Valahol a hideg, nyirkos északnyugaton egy barlangban rejtőzködnek a még ma is élő békés sárkányok. Ám a derék, világjáró patkányok egyike rossz hírrel érkezik: feltartóztathatatlanul közelednek az emberek, hogy miként az egész világot, a Sákányok Völgyét…
Magyarország történetének színes, kronologikus tablója Mikszáth Kálmántól, utánozhatatlanul. Mikszáth többször is leszögezte, hogy nem történelmet ír, hanem mesét. Olyan meséket, melyek szinte a teljes magyar évezredet felölelik. A kiadó ezzel az összeállítással…
Aki elkezdi olvasni ezt a történetet, mintha hétmérföldes csizmát kapna a lábára. Varázserejű csizmát, amelynek segítségével legyőzhet teret és időt. Móra Ferenc (1879-1934) szavaival röpít el bennünket hegyeken-völgyeken át a Duna-Tisza tájról a bérces…
A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a Szent Péter esernyője. A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A…
A sorozat újabb kötete Fekete István: A koppányi aga testamentuma című kötelező olvasmányának minél teljesebb körű feldolgozásához nyújt segítséget feladataival. A szereplőkkel illetve jelenetekkel kapcsolatos kiegészítendő kérdések mellett fogalmak…