Molnár Ferenc

A Pál utcai fiúk

„Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény! Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zászlónkat, most tessék, csináljanak velem, amit akarnak, verjenek meg, csavarják ki a kezemből a zászlót, mert magamtól ugyan oda nem adom. Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én egyedül vagyok, maguk meg tízen vannak!” „A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 208
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 135-204-18
EAN 9789632675831
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Acéltartó
Hernády Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,90 €
A vörös Eszti - Trubadúr Zsebkönyvek 70.
-8%
Csáth Géza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Jadviga párnája - Alapdarab (új kiadás)
-8%
Závada Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Egyperces novellák (új kiadás)
-8%
Örkény István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
Mauzóleum - Hat színdarab
-8%
Parti Nagy Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Éngép
-8%
Závada Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Julius Caesar - Macbeth (új kiadás)
-8%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A vendég
-8%
Kiss Péntek József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,52 €

Korábban megtekintett: