Kosztolányi Dezső

Pacsirta - Osiris diákkönyvtár

Kosztolányi 1924-ben megjelent Pacsirta című regénye a századforduló Magyarországának – elsősorban a vidéki elmaradottságnak – kritikáját adja, de a parlagiság mellett a szecessziós (dekadens) modernség divatját is kipellengérezi. A kortársak mind egyetértettek abban, hogy az író a címszereplőt „legendásan csúf” húgáról mintázta. Kosztolányi erről egyik nyilatkozatában sem beszélt, de nem is tagadta, hogy egy általa ismert vénlány alakja adta az alapötletet. A regény másik fontos életrajzi vonatkozását a cselekmény helyszínéül szolgáló vidéki kisváros, Sárszeg és Szabadka azonosításának lehetősége adja. Kosztolányi több alkalommal is kifejtette véleményét szülővárosa viszonylagos elmaradottságáról. Sok helyütt azonban – különösen az első világháború, a forradalmak és a trianoni békeszerződés után – Szabadkát az elveszett értékek és a letűnt boldog gyermekkor jelképeként említi.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 168
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 200 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-8
EAN 9789632763521
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Tanítvány - Typotex Világirodalom
-10%
Kari Hotakainen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,52 €
Ady Endre - Válogatott versek
-10%
Ady Endre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
A halál és a pingvin
-10%
Andrej Kurkov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
It Ends With Us
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,44 €
Aranyköpések valódi rézből és egyéb tárcák az Indexről - Rónai Egon előszavával
-10%
Döme Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
A világegyetem legapróbb fényei - Életem a Földön kívül és a Földön
-10%
Sara Seager
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Norwegian Wood
Haruki Murakami
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,50 €
Italiana
-10%
Giuseppe Catozzella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €