Szerző Kosztolányi Dezső
Az Édes Annát először a Nyugat közölte folytatásokban 1926. július 1-jétől, s még ugyanebben az évben könyv formájában is megjelent. A regény cselekménye a magyar történelem drámai pillanatában, a kommün bukása után zajlik. Egy vidéki lány története,…
Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a…
„...egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével...” Kosztolányi Dezső örökbecsű remekművével, az Édes Anna különleges díszkiadásával indul útjára a kiadónk Könyvkincsek sorozata,…
Kosztolányi 1924-ben megjelent Pacsirta című regénye a századforduló Magyarországának – elsősorban a vidéki elmaradottságnak – kritikáját adja, de a parlagiság mellett a szecessziós (dekadens) modernség divatját is kipellengérezi. A kortársak mind egyetértettek…
„Az ember félni kezd, nem tudja, kikkel él együtt.” Kosztolányi az Édes Annában nemcsak a radikális, hanem a mérsékelt jobboldallal is szembefordult, amikor regényében (bár kimondatlanul, de félreérthetetlenül) összefüggést teremtett a tanácskormány…
Esti Kornél nem csupán Kosztolányi alteregója, hanem az emberi lét egy másik dimenziója, ahol a munkával szemben a játék, a hétköznapival szemben a különleges, a komolysággal szemben a csibészség és az irónia dominál. „Én nem születtem arra, hogy megmentsem…
Kiadásunk megkísérli a versek keletkezésének, illetve első megjelenésének meghatározását; a dátumot a költemények alatt adjuk. A keltezés megállapításában Paku Imre és Vargha Balázs adataira, Bakos Endre és Hitel Dénes kéziratos bibliográfiáira, különböző…
„Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt, és a szülők a gyermekek miatt.” Milyen élete lehet egy kisvárosi, szüleivel élő felnőtt lánynak, akit a széltől is óvnak, és akiért anyja és apja feláldozza az életét? És mi történik, ha ez a lány, akit…
A történet 1919-ben játszódik Krisztinavárosban. Vizy Kornél elkötelezett politikus, felesége Angéla gondolatai csak a cselédlányokon járnak, hogyan találhatná meg a legjobbat. Ficsor házmester a vidéki unokahúgát ajánlja be hozzájuk. Annát először nagyon…
Esti Kornél Kosztolányi alakmása, énjének, alkatának az a része, melyben lázadó, anarchikus hajlamai gyökereznek, de amelyeket polgárrá válva, a társadalmi közszokásokba belehelyezkedve el kellett fojtania. "Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi,…
Nero a regény elején ártatlan, a világról mit sem tudó ifjú. Mostohaapjával, Claudiussal beszélget, csodálja a férfiban a tudóst, és nem veszi észre benne a császárt. Ekkor megjelenik Agrippina, vizet hoz Claudiusnak. A császár pár perc múlva halott.…
A kötet Nero császár uralomra kerülésétől a bukásig tartó időszak eseményeit tárja fel, miközben részletes leírást kapunk a zsarnokká válás lélektani folyamatáról is. Műve megírásakor Kosztolányi alaposan tanulmányozta az ókori történetírókat, olvasta…
A magyar írókról írt esszék, bírálatok (Tükörfolyosó) után most Kosztolányi Dezső világirodalmi szerzőkről és művekről szóló esszéinek, cikkeinek gyűjteményével bővítjük a sorozatot. "Valószínűleg gondolkodó szívünkkel és hevesen dobogó, lüktető agyunkkal…
Kosztolányi Dezső nemcsak a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek verseit is, prózáját is mindig olvasni fogjuk; nagyszerű és eredeti gondolkodó is volt, akinek az írásai magával ragadó szépséggel és mélységgel tárják fel a nyelv már-már irracionális…
Jóval a politikai rend első világháborút követő összeomlása előtt, a 19. század végén a művészeti formák rendje is összeomlott - és egy új rend alakult ki. A később modernizmusnak elnevezett korszak, amely az 1930-as évekig tartott, valamennyi művészeti…
A szabadkai születésű Kosztolányi Dezsőről egyik leghíresebb verseskötete, A szegény kisgyermek panaszai juthat először eszünkbe, majd megjelenik előttünk ikonikussá vált, csokornyakkendős alakja. Kortársaival ellentétben őt nem hajtotta sem az Ady-féle…
A megújult Osiris Diákkönyvtár sorozat a magyar- és a világirodalom remekműveit gyűjti össze. A kötetek nemcsak új külsőt kaptak, hanem javított kiadások is egyben.
A megújult Osiris Diákkönyvtár sorozat a magyar- és a világirodalom remekműveit gyűjti össze. A kötetek nemcsak új külsőt kaptak, hanem javított kiadások is egyben.
Kötetben eddig meg nem jelent tárcák, a nagyközönség előtt ismeretlen írások, irodalmi csemegének számító ritkaságok, régen publikált és már-már feledésbe merült különleges vallomások és interjúk – a Mindent bevallhatok című Kosztolányi Dezső-válogatás…
Kosztolányi prózája a magyar regény - és novellairodalom egyik csúcsa. Kevés ? ró van a magyar irodalomban, aki költőként és regény? róként is egyaránt remekműveket alkotott. Kosztolányiról mégis egyszerre jutnak eszünkbe A szegény kisgyermek panaszai-nak…
- Te, egy novellatéma jutott az eszembe - szóltam. Egy tökéletes cselédlány, aki végül is meggyilkolja a gazdáit. - Nagyszerű - mondta rá Dide, azon nyomban. - Nagyszerű novellatéma. Mindjárt fel is jegyzem - és fogta az előtte fekvő naptárát, arra írt…
A szerző talán legismertebb, legszeretettebb műve, melyet most Esti Kornél kalandjaival egy kötetben, Tandori Dezső előszavával ajánlunk az irodalmat szerető közönség figyelmébe.
Kosztolányi Dezső először 1930-ban kiadott, Zsivajgó természet című klasszikusát (melyben a költő olykor játékosan, máskor költőien a természet kincseit szólaltatja meg ezzel bemutatva saját ars poeticáját és világszemléletét is) ezúttal Tettamanti Béla…
A szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit.
A Kossuth Kiadó új, 26 kötetes sorozata magyar írók remekeiből. Irodalmunk klasszikusai elérhető áron családi könyvespolcra vagy útitársnak. Mondhatnánk, klasszikus művek ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket…
Történelmi regény, lélektani dráma és politikai görbe-tükör. Nero, a 17 éves ifjú császár nagynak kívánja látni Rómát, de néhány év múltán már csak a saját nagyságát hajszolja, mint költő, színész és versenykocsis. Anyját, Agrippinát - aki megmérgezte…
Réz Pál, aki Kosztolányi Dezső egyik legavatottabb ismerője, úgy állította össze Domokos Mátyás sorozatszerkesztő részére a Kosztolányiról szóló kötetet, hogy egy élvezetes és szórakoztató életrajzot, monográfiát kapunk, amit majdnem százan írtak, magával…