KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

NERO, A VÉRES KÖLTŐ

Kosztolányi Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál - üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplőit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a véresen-fájó dilettantizmus drámájában a hatalom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mű első megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2007
EAN 9789630783774
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Styles élete és zenéje
-11%
Malcolm Croft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Vázlat valami máshoz
-11%
Mán-Várhegyi Réka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Mit eszünk? /Mit? Miért? Hogyan? 31.
-11%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
18,87 €
Megvilágosodások
-11%
Alan Moore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
The Serpent and the Wings of Night - A kígyó és az éj szárnyai - Nyaxia koronái-sorozat 1.
-11%
Carissa Broadbent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
El a kezekkel Gretától!
-11%
Susanne Abel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,29 €
Éneklő fák
-11%
Boo Walker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Az igazi vándorút - Szegedi Kata illusztrációival
-11%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €

Korábban megtekintett: