SZERGEJ LUKJANYENKO

ALKONYI ŐRSÉG

A Fény és a Setét erői immár harmadszor feszülnek egymásnak, és az ügy, amely kezdetben csupán néhány névtelen levél lenyomozásáról szólt, hamarosan sokkal nagyobb méreteket ölt. Az Éjszakai és a Nappali Őrség közös vizsgálatába az Inkvizíció is bekapcsolódik, és a képet tovább árnyalja egy elveszettnek hitt misztikus tárgy felbukkanása, amely akár valamennyi földi halandót Másfélévé változtathatja. A nyomok egészen Bajkonurig vezetnek, és kiderül, hogy a legfőbb hatalomra törő titokzatos személy még a Nemzetközi Űrállomást is tervének részévé tette. Mágia és tudomány csap össze a végső leszámolás során, amelyben a mit sem sejtő emberiség jövője a tét. Szergej Lukjanyenko Eurocon-díjas szerző kultikus regénysorozatának harmadik részében is bebizonyítja, hogy az igazán jó fantasztikus történetekben legalább olyan fontos szerep jut magának az embernek, mint a fantáziának és az izgalomnak.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó METROPOLIS
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 380
Kötés típusa Paperback
EAN 9789638773067
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Látás, hallás, szaglás - Mit? Miért? Hogyan? Mini 79.
-8%
Constanza Droop
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
A halál Velencében - Trubadúr Zsebkönyvek 95.
-8%
Thomas Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Helló, slow fashion! - Környezettudatos ruhatár lépésről lépésre
-8%
Mengyán Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Pumukli állatos meséi
-8%
Ellis Kaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Frici, a cincér - Bogyó és Babóca
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Medvendel és a Szunyafesztivál
-8%
Nagy-Németh Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Ki a legjobb számodra? - Hogyan tanulhatod meg helyesen értékelni az embereket
-8%
Gabriel Palacios
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: