C. J. SANSOM

KARD ÁLTAL

1537, Anglia. A gyökeres átalakulás, legnagyobb változások időszaka a szigetországban 1066 óta. VIII. Henrik az egyház legfőbb fejének nyilvánította magát, az ország pedig kegyetlen új törvényekre és manipulált perekre ébred. Thomas Cromwell különleges megbízottakat küld szét az országba, hogy vizsgálódjanak a kolostorokban. Ám a sussexi partvidéken, Scarnsea monostorában Cromwell megbízottját, Robin Singletont holtan találják: valaki levágta a fejét. A gyilkosságot szentségtörő események kísérik – feláldoznak egy fekete kakast a templom oltárán, és eltűnik Scarnsea kolostorának híres ereklyéje. Cromwell Matthew Shardlake-et, a jogászt küldi az árulás és a halál légkörébe, hogy kiderítse: kik állnak a sötét események mögött. Shardlake-et nyomozása arra kényszeríti, hogy mindent megkérdőjelezzen, amit megtud, sőt még és azt is, amiben igazán hisz... A szerzőről: C. J. Sansom angol regényíró 1952-ben született. A Birminghami Egyetemen történelemből először bölcsészdiplomát, majd PhD fokozatot szerzett. Később átképezte magát ügyvéddé, és egy ideig Sussexben praktizált, majd felhagyott munkájával, hogy csak az írással tudjon foglalkozni. Kard által című, 2003-ban megjelent nagy sikerű regénye indította el a Shardlake-sorozatot, aminek további kötetei (Dark Fire, Sovereign) közül az előbbi elnyerte a brit Crime Writers’ Association (CWA) 2005 legjobb történelmi krimijéért járó, Ellis Peters Historical Dagger díját. A Shardlake-sorozat legújabb része 2008 áprilisában jelenik meg Revelation címmel Nagy-Britanniában.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó AGAVE KÖNYVEK
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 368
Súly (g) 360 g
Méretek (Sz-M-H) 148-208-23
EAN 9789637118975
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Claude a palotában / Claude nyaral - Claude
-8%
Alex T. Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Into the Tide - Sodrásban (éldekorált)
-8%
Laura Pavlov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Karácsony a cicakávézóban (éldekorált) §K
-8%
Rachel Rowlands
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Sixteen Souls - Tizenhat lélek
-8%
Rosie Talbot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Az új jobb agyféltekés rajzolás /Munkafüzet
-8%
Betty Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A belső gyermeked gyógyítása - Vedd át az irányítást az érzelmeid felett, jelölj ki egészséges határokat, és éld azt az életet, amire vágysz!
-8%
Robert Jackman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Tébolyodott - Nem szabadott volna...
-8%
Lakatos Levente
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A színszörny, Az érzelemdoktor
-8%
Anna Llenas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,45 €

Korábban megtekintett: