Tari Annamária

SEJTEM... /A DAGANATOS BETEGSÉGEK PSZICHOLÓGIÁJA (ÜKH2008)

Sokan vannak a közelünkben olyanok, akik ? miközben minket sodornak tovább szokásos hétköznapi gondjaink ? küzdelmet folytatnak az életükért. Egy onkológiai osztályon fekszenek, vagy otthon, hozzátartozóik körében próbálják legyűrni a betegséget, de már túl vannak életük egyik legnehezebb pillanatán ? amikor közölték velük a diagnózist. Mert az a néhány szó egyik percről a másikra megváltoztat mindent. A teljes életet. Ettől kezdve nehéz erősnek maradni, józanul szembenézni érzéseinkkel, és tenni, amit kell vagy lehet ? a betegség kényszerei között, olykor a könyörtelen idővel versenyezve, de egyúttal felnőtt emberként döntéseket hozva. Ha megértjük és jól kommunikáljuk érzelmeinket, próbáljuk feldolgozni fájdalmainkat, akkor valódi segítséget kapunk önmagunktól és a családtagoktól, barátoktól. Tisztában kell lennünk azzal, hogy új szakasz kezdődik a diagnózissal, amihez új érzelmi tudásra is szükség lesz, és sokszor komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy ne homályosítson el mindent a fájdalom és a félelem. Ez a könyv azért született, hogy segítséget nyújtson a betegség elfogadásában, a kezelések elviselésében és az élet minőségének a helyreállításában, a családtagoknak pedig a helyzet jobb megértésében és abban, hogy maguk is képesek legyenek érzelmi elfogadásra és támogatásra. Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, szűkebb szakterülete a pszichoanalízis és az onkopszichológia. Rendszeresen publikál és előadásokat tart, első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2008
EAN 9789630785020
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az Izraeli-Palesztin konfliktus története - Panoráma a világra
-10%
Kovács Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,10 €
13,59 €
Ahány királylány, annyi mese
-10%
Simon Réka Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
Antigoné - Oidipusz király - Talentum diákkönyvtár
-10%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
A láthatatlan ember /Az irodalom klasszikusai képregényben
-10%
Korcsmáros Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
A Vörös Ház rejtélye - Krimikönyvtár
-10%
A. A. Milne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Philippus könyve (éldekorált)
-10%
Pedro Alonso O’Choro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Disney Nyuszik - Ennyire szeretlek
-10%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Anything You Can Do - Majd én megmutatom
-10%
R. S. Grey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €