NELSON MANDELA

A SZABADSÁG ÚTJÁN

Nelson Mandela makulátlan életműve, humanista politikai és közéleti pályafutása az egész emberiség számára példaértékkel bír, olyan testamentumot állít elénk, amely csak a legkiválóbbakhoz, Gandhihoz, Kennedyhez, Martin Luther Kinghez fogható. Madiba (Nagyapa, ahogy Dél-Afrikában széles körben emlegetik) úgy tette semmissé a földkerekség egyik utolsó rasszista állami gépezetét, az apartheid rendszert, hogy közben legyőzte önmagában és tompította a dél-afrikai népben a bosszú hevét, és egy széleskörű társadalmi megbékélés alapjait építette ki, amelyben mindenkinek egyforma esélye nyílik önmaga kiteljesítésére, legyen fekete bőrű vagy fehér és bármilyen etnikumú. A különböző börtönökben eltöltött közel három évtized alatt a legsúlyosabb megaláztatásokat szenvedte el. Ennek ellenére képes volt a börtönéveket követően történelmi küldetése valóra váltására, arra a tettre, amelyben az apartheid legsötétebb esztendei során egyedül ő mert hinni, és amire rajta kívül senki nem lett volna képes. Meseszerű élettörténete egy ember önmaga fölé emelkedő bölcsességének tanúsága. Hosszú, végeláthatatlannak tűnő menetelés egy kis eldugott afrikai faluból a szabadság útján.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó NYITOTT KÖNYVMŰHELY
Megjelenés éve 2008
EAN 9789639725409
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Igazából vége, csak nem vettük észre - A megsebzett gyermekkor hatása a párkapcsolatra
-8%
Hoffmann Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Momo (új fordítás)
-8%
Michael Ende
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
I Was Born For This
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Bori és a piros bringa - Barátnőm, Bori 8.
-8%
Eva Wenzel-Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Közelebb önmagunkhoz - Önismereti gyakorlatok a gyermekkori sérülések feldolgozásától az önbecsülés megerősítéséig - Kártyák
-8%
L. Stipkovits Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
48,85 €
44,95 €
Karrier és család
-8%
Claudia Goldin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,00 €
35,88 €
33 mese a legkisebbeknek
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Első kertem - Kíváncsi kertészpalántáknak
-8%
Livi Gosling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €