Kerényi Ferenc

Petőfi Sándor élete és költészete

Alig hihető, de igaz: Petőfi Sándornak, a magyar nyelvterületen és a világirodalomban is legismertebb költőnknek 1896 óta nem jelent meg átfogó, tudományos megalapozottságú, a szerző önálló kutatásain (is) alapuló életrajza, és már 72 éve, hogy Illyés Gyula sok kiadást megért Petőfi-könyvét először olvashatták. Azóta egyrészt megszaporodtak a költőről, koráról, kapcsolatairól, eszmei tájékozódásáról szóló ismereteink, az ezeket feldolgozó résztanulmányok, sőt könyvek, másrészt azonban a kultusz és az ideológiai kisajátítások már-már eltakarták az olvasó elől Petőfi igazi arcát. Az Osiris Monográfiák második kötete az irodalomtörténet-írásnak ezt a régi adósságát törleszti. Kerényi Ferenc a költő tudományos igényű kiadásának több mint egy évtizede szerkesztője és sajtó alá rendezője, több népszerű kiadás szövegének gondozója, számos emlékhely kiállításának rendezője. Négy évtizede foglalkozik a reformkorral és benne Petőfivel; most összegezhette tapasztalatait. Munkája kritikai életrajz. Tartalmazza a költő tüzetes biográfiáját, feltárja életműve keletkezéstörténetét, bemutatja egykorú fogadtatását, a Kiadások és értékelések című bibliográfiai esszében a recepció legfontosabb irányait is. Mivel a könyvben maradéktalanul érvényesül a régi igazság, hogy tudniillik a valóság mindig izgalmasabb a legszebb legendánál is, vélhetően újabb olvasókat és újraolvasókat toboroz Petőfi Sándornak.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 564
Súly (g) 760 g
Méretek (Sz-M-H) 152-203-33
EAN 9789633899830
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A FÖLDÖNKÍVÜLIEK
-10%
ARANY LÁSZLÓ
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Elveszett mesék könyve I. - Középfölde históriája (új kiadás)
-10%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A Fabergé-titok
-10%
Charles Belfoure
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A kristályok gyógyító ereje - Kézikönyv a kristályok helyes alkalmazásához
-10%
Karen Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Love + Olives - Szantorini történet - Love + Gelato-sorozat 3. rész
-10%
Jenna Evans Welch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Hunting Adeline - Levadászni Adeline-t
-12%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,06 €
Milyen fa ez? - 170 fa egyszerű meghatározása /Kis természetkalauz
-10%
Joachim Mayer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
160 grammos szénhidrátdiéta - Ünnep könnyebben
-10%
Vrábel Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
29,43 €