William Golding

Szélcsend

William Golding 1980-ban jelentette meg Beavatás című regényét, egy ?tengeri trilógia? első kötetét. Az önmagában is kerek egészként megálló második kötet, a Szélcsend, 1987-ben látott napvilágot. Színtere megegyezik a Beavatás-éval: a kimustrált hadihajó, amely a napóleoni háborúk vége felé Ausztráliába tart, fedélzetén az ifjú nemesúrral, Edmund Talbottal, aki a gyarmati kormányzásban szeretne megindulni a ranglétrán. Mint ahogy a Beavatás-ban, Talbot ebben a könyvben is naplót ír a hajón történtekről, ezúttal azonban nem keresztanyjának, hanem önmagának. Látszólag nincs sok írnivalója: a hajó Afrika partjainál vesztegel a szélcsendben ? ami azonban alkalmat ad Goldingnak, hogy kiváló hangulatteremtő művészetével nyűgözze le az olvasót, s elmélyítse a szereplőkről az előző kötetben felvázolt képet. Amikor a szél feltámad, a részeg másodtiszt felelőtlensége miatt a hajó elveszíti főárboca csúcsát, vitorlástul. A távolban megpillantott és francia csatahajónak vélt jármű izgatott harckészültségre serkenti a tengerészeket, csakúgy, mint az utasok rettenthetetlenebbjét ? kiderül azonban, hogy az idegen hajó valójában brit fregatt, amely közli velük, hogy vége a háborúnak. A magánéleti bonyodalmak még csak ekkor kezdődnek: Edmund beleszeret a másik hajó egy bájos utasába, a sors azonban elválásra kényszeríti őket. Az igazi izgalom akkor köszönt be, amikor elválik a két hajó, és élet-halál kérdése lesz, vajon a sérült ?tekenő? állja-e az óceán megpróbáltatásait...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 284
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 376 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-21
EAN 9789630785242
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Éld az életed! - 40. évforduló - Díszkiadás (új kiadás)
-8%
Louise L. Hay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Bakancslista - Határtalanul - 500 határon túli, szomszédolós helyszín, amit nem szabad kihagyni
-8%
Kocsis Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,60 €
30,00 €
Hét emelet - novellaválogatás - Trubadúr Zsebkönyvek 104.
-8%
Dino Buzzati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
A rajzolás alapjai - Az első vonásoktól az emberábrázolásig (új kiadás)
-8%
Barrington Barber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hullámzó horizont
-8%
Garaczi László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A fekélybetegség és a Helicobacter pylori-fertőzöttség
-8%
Dr.Rácz István, Dr.Timár Marietta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
Pacsirta - Magvető Zsebkönyvtár
-8%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Kriston intim torna férfiaknak /A férfierő megtartása (2. kiadás)
-8%
Kriston Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €

Korábban megtekintett: