David Baldacci

A TÚLÉLŐ

Web London tíz másodperc alatt minden elveszített: a barátait, a csapatát, a becsületét. Az FBI szuperelit egységének, a túszmentő alakulatnak előretolt ékjeként társaival egy kiterjedt drogbanda feltételezett búvóhelyét rohamozzák meg egy washingtoni sikátorban, és bár az akciót egy mély fedésben dolgozó ügynök információi alapján körültekintően megtervezték, mégis tőrbe csalták őket, és Weben kívül mindenki odaveszett. Webnek a döntő pillanatban megmagyarázhatatlan módon valósággal földbegyökerezett a lába - ezért maradt életben, ezért szórnak rá átkot meghalt kommandósok gyűlölködő özvegyei, és ezért tekintenek rá gyanakvással FBI-os kollégái. Most ki kell derítenie, mi történt, és meg kell találnia az események egyetlen szemtanúját, egy tízéves kisfiút, akinek egyszerűen nyoma veszett. Bűntudata miatt pszichiáterhez fordul, aki szerint a megoldás kulcsát részben saját gyermekkorában érdemes keresnie. Közben érthetetlen gyilkosságok történnek, melyek lassan összefonódó szálai a nyüzsgő fővárosból egy idillinek látszó lovastanyára vezetnek, és Web gyanítani kezdi, ki állhat a háttérben, és ki lesz a következő áldozat. Psziichiátere, egy kedves és csinos nő, valamint egyik kommandóstársa segítségével próbálja felgöngyölíteni az ügyet, úgy tűnik azonban, hogy ezért mindannyian az életükkel fognak fizetni. David Baldacci ezúttal egy hátborzongatóan izgalmas pszichológiai thrillert kínál olvasóinak, amelyből mellesleg minden megtudható, amit az FBI szuperelit alakulatairól tudni érdemes.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 749
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 516 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-53
EAN 9789630785921
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mit csinálunk ősszel? – Mit? Miért? Hogyan? Mini (64.)
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
Kémia érthetően - Átfogó és szemléletes segítség az önálló tanuláshoz
-8%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
God of War
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Átszabott önbizalom - A szépségsebészet kulisszatitkai
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Gyerek közlekedési enciklopédia
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Százéves Trianon - Döntsük meg? Törődjünk bele? Kik Trianon igazi felelősei?
-8%
Drábik János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A ház - Blackwater 3.
-8%
Michael McDowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Mile High
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €

Korábban megtekintett: