ERICH KASTNER
HÁROM EMBER A HÓBAN
Vérbeli összetévesztős komédia Erich KA¤stnernek, a nemzedékek óta töretlen népszerűségű német író-költő-humoristának ez a remekműve. Főszereplője, Tobler titkos tanácsos, a kőgazdag és egy kissé habókos konszerntulajdonos a fejébe veszi, hogy kipróbálja, milyen is hóttszegénynek lenni. Megnyeri a Csillog-Villog Művek saját maga által kiírt pályázatának második díját, és szegény ördögként állít be a bruckbeureni Grand Hotelbe, hogy megkezdje jól megérdemelt jutalomtelelését. Terve fényesen sikerül: míg a fődíj csakugyan ágrólszakadt nyertesét, dr. Fritz Hagedorn ifjúurat milliomosnak nézik és nagyvilági hölgyek rajongják körül, az igazi milliomos egy ócska kis padlásodúban kuksol a harmadik ember, azaz a jómódú magánzóvá átöltöztetett bölcs urasági inas felügyelete alatt. A többszörös szerepcsere kiválóan alkalmas rá, hogy ki-ki megismerhesse az előkelő társaságot, no meg a fonákját. Meg persze egyebekre: többek között egy kis szerelemre és végül némi szerencsés végkifejletre is... A fedélrajzot és az illusztrációkat Kaján Kalász Tibor készítette.

Nyelv | magyar |
Kiadó | EURÓPA KÖNYVKIADÓ |
Megjelenés éve | 2005 |
EAN | 9789630777346 |
Szállítási idő | Nem elérhető |