Tamási Áron

CZÍMERESEK

A regény Tamási Áron korai munkái közé tartozik: 1931-ben jelent meg először, Kolozsvárott. A történet történetileg és emberileg teljesen hiteles, a lassanként befejeződő első világháború, a Monarchia összeomlásának katasztrofális hangulatába kalauzolja el az olvasót. A nagy bizonytalanságok s a nagy lehetőségek kora ez, olyan idő, mikor az országok népe felelős nemzetvezető erők után áhítozik. A többnemzetiségA» Erdélyben még sokkalta kiáltóbb ez a vágy. De sem a történelmi osztály, az arisztokrácia, sem a mA»velt városi polgárság nem képes előrelépni, saját érdekeit képviselni. Az értelmiség képviselője, Csetneky Kálmán orvosprofesszor nem éli túl az összeomlást, méreggel vet véget életének. Gyermekeinek sorsában már tetőzik a romlás: Gerő és a bájos Gabriella elzüllik, a boszorkányosan szép Tildát is sajátos végzet éri utol. Az érvényesülésért folytatott harcában mindig varázslatosan szép teste a tét, mígnem a szerelemtől félőrült ispán brutális módon megfojtja. A nemzeti és egyéni tragédia kavargásában Burján Gáspár, a székely paraszti származású ügyvéd képviseli az erkölcsi erőt és szilárdságot.

Nyelv magyar
Kiadó Új Palatinus-Könyvesház Kft.
Megjelenés éve 2005
EAN 9789639578654
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sárga könyv - Nyelvek háborúja II.
-10%
Szemerey István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Petőfi - Petőfi Sándor regényes életrajza
-10%
Berényi Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Gyógyító és kapcsolódó játékok
-10%
Aletha Solter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Pitypang segít - Pitypang és Lili (új kiadás)
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Több mint desszert - 6 kedvenc alapanyagom 31 izgalmas receptben
-10%
Ötvös Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Mi történik a gazdaságban? - Mit? Miért? Hogyan? 66.
-10%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Lilla és Tündérbogyó /30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese
-10%
Kádár Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,39 €
Black box
-12%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,06 €