VÁLOGATÁS

SZÍVEK SZÁLLODÁJA 01.

Az első sorozat néhány része alapján íródott könyv persze nem vállalkozhat arra, hogy tökéletesen visszaadja a filmbeli hangulatot. Akik azonban ismerik a sorozatot, bizonyára rögtön beazonosítják majd az egyes jelenteket, a hozzájuk tartozó hangsúlyokkal, arckifejezésekkel, mintegy újra átélve szituációkat. Akik nem ismerik, azok talán kedvet kapnak ahhoz, hogy leüljenek a tévé elé, és megnézzék a következő epizódot, vagy zaklassák barátaikat, ismerőseiket, hátha van köztük egy rajongó, aki féltve őrzi videokazettán az eddig leadott részeket. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik úgy vélik, a Gilmore-lányokból sosem elég, akik még egyszer felidéznék, hogyan szólította fel Emily Lorelait és Roryt, hogy címkézzenek fel mindent, amire igényt tartanak a szülők hagyatékából, hogyan lopta el Rory a kukoricalisztes dobozt, miután Dean megcsókolta, hogyan szervezett Emily megalázó születésnapi partit Rorynak. (Várkonyi Zoltán)

Nyelv magyar
Kiadó CICERÓ KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 224
Súly (g) 260 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-17
EAN 9789635395750
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sémáink párban - A párkapcsolati problémák és a pártalálási nehézségek nyomában
-10%
Vágyi Petra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Oroz klazzika - Typotex Világirodalom
-10%
Daniel Majling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,50 €
8,55 €
Becsengő - Játékos matematikai gyakorlatok /2. osztályosok részére
-10%
Nagyné Kiss Melinda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Egy igaz szív (éldekorált)
-10%
Lauren Blackwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Utazás a Föld körül - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-10%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Csatártánc
-10%
Csóka Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,80 €
Óceán - Földünk utolsó vadonja
-19%
David Attenborough
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
22,56 €
Itt hagyott - Gyásznotesz
-10%
Inga Iwasiów
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €

Korábban megtekintett: