SHOKO TENDO

JAKUZÁK HOLDJA

A Jakuzák holdja egyszerre sokkoló és megindító vallomás a japán jakuzák szigorúan zárt világáról és egy nőről, aki képes volt kitörni belőle. Shoko Tendo egy dúsgazdag jakuzafőnök harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatalkorát sokáig a luxus, a fényűzés határozta meg. Ugyanakkor az iskolában szembe kellett néznie a tanárok, iskolatársak előítéleteivel, piszkálódásaival, otthon pedig az apja részeg dührohamai tartották rettegésben. A család végül eladósodott, Tendo pedig rossz társaságba került. Tizenöt éves korában már bandatag volt, tizennyolc évesen rászokott a kábítószerre, a húszas éveit pedig az erőszakos, kegyetlen férfiakkal folytatott viszonyok sora árnyékolta be. Szülei halálát és saját öngyilkossági kísérletét követően úgy döntött, változtat az életén. Döntését egy tetoválás jelképezi: a szinte egész testét beborító műalkotás elkészülése közben tudott erőt gyűjteni, hogy végre a saját kezébe vegye élete irányítását. A kiközösített, megalázott nő saját sorsa ellen vívott sikeres harca sokak számára példamutató lehet.

Nyelv magyar
Kiadó NYITOTT KÖNYVMŰHELY
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 236
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 390 g
Méretek (Sz-M-H) 130-210-25
EAN 9789633100462
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mesék a felnőtté válásról (új kiadás)
-10%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Óriás motorok - Óriás...
-10%
Matricás foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Irodalmi Szemle 2022/9.
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,25 €
Cím nélkül - Karcsú Könyvek
-10%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
New York bandái
-10%
Herbert Asbury
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Így szerettek ők 1. - Magyar irodalmi szerelmeskönyv (új kiadás)
-10%
Nyáry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Hajótörés a Smaragd-szigeten - A falu 1.
-10%
Karl Olsberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Őskori történetek
-10%
Alberto Moravia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €

Korábban megtekintett: