Kolektív

Amit a gyomorrákról tudni kell

A rosszindulatú daganatos megbetegedések előfordulási gyakoriságának növekedése világjelenség. A magyarországi népességi statisztikában a daganatos betegségek miatti halálok a második helyen áll. A daganatellenes küzdelem társadalmi összefogást igényel, amelyben a civil szervezeteknek - különösen az ismeretterjesztés területén - jelentős szerepe van. Ennek értelmében a Magyar Rákellenes Liga és a SpringMed Kiadó vállalta, hogy az amerikai National Cancer Institute és más neves külföldi onkológiai intézmények által elkészített betegtájékoztatók magyar nyelvű változatát folyamatosan megjelenteti. Az ismeretterjesztő sorozat célja a daganatos megbetegedések megelőzése, illetve minél korábbi stádiumban való felismerése, az önszűrési módszerek megtanítása, a szűrővizsgálatokon való részvétel jelentőségének megismertetése és a kialakult betegség kezelési lehetőségeinek bemutatása. A betegek és hozzátartozóik részére készített ismeretterjesztő nem helyettesíti, hanem elősegíti a szakorvosokkal való konzultációt, ugyanakkor megerősíti a betegek gyógyulásba vetett hitét. A daganatok kialakulása ugyanis megelőzhető, illetve a már kialakult daganat gyógyítható.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó SpringMed Kiadó
Megjelenés éve 2002
Oldalak száma 42
Kötés típusa papír/puhakötés
Súly (g) 80 g
Méretek (Sz-M-H) 146x210
EAN 9799639456067
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A bükki füvesember gyógynövényei (12. kiadás)
Szabó György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
Illóolajok az agy és a test gyógyításához - Öt lépés egészséged helyreállítására esszenciális olajokkal
-8%
Jodi Cohen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Gyógy- és fűszernövények termesztése, felhasználása
-8%
Holly Farrel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,55 €
23,51 €
Itt nyomd! - Akupresszúra kezdőknek - A szabad és egyenletes energiaáramlásért
-8%
Bob Doto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Veled az úton - Gyógyító üzenetek daganatos betegségből gyógyulóknak
-8%
Mosza Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,45 €
29,86 €
Mackógyógytorna: A helyes nyelésért
-8%
Fung Emilia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A kristályok gyógyító ereje - Kézikönyv a kristályok helyes alkalmazásához
-8%
Karen Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Csak egy apróság - Kis szokások, amelyek alapjaiban változtatják meg az életed
-8%
Dr. Michael Mosley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: