ELIE WIESEL

A SONDERBERG-ÜGY

Werner Sonderberg, az Egyesült Állomokban élő fiatal, német egyetemista kirándulni indul nála vendégeskedő, idős nagybátyjával az Adirondacks-hegységbe. A fiú egyedül tér vissza a túráról, majd később egy szikla tövében megtalálják a nagybácsi összeroncsolódott holttestét. A gyilkossággal megvádolt Sonderberg végig azt vallja, hogy bűnös... és ártatlan egyszerre. Yedidyah-ban, a színházi kritikusban, aki főszerkesztője parancsára tudósít az ügyről, a különös eset kínos gondolatokat ébreszt. Úgy érzi, mintha saját sorsa lenne a tét. Azt gyanítja, hogy egy családi titokba ütközött, és nyomozni kezd a múltja után. Életében a New York-i színházi világ vidám könnyedségét az európai tragédia keserűsége váltja fel. Végül hipnózis segítségével sikerül feleleveníti kisgyermekkori emlékeit, és ettől kezdve meg kel tanulnia együtt élni a történtekkel, amelyek az idők végezetéig szégyenkezésre késztetik majd az emberiséget. Elie Wiesel 1928-ban Máramarosszigeten született. A magyar származású, Nobel-békedíjas író, politikai aktivista az emberiség és az emberiesség világszerte ismert hírvivője. Közel 60 könyv szerzője, közülük a legismertebb Az éjszaka, melyből több mint 6 millió példányt adtak el, és 30 nyelvre lefordították. Legújabb regénye magával ragadó történet a megbocsátásról, az emlékezésről és az őszinteség megváltó hatalmáról. A német Werner és a zsidó Yedidyah története a hóhérok és az áldozatok leszármazottainak története. Fájdalmas tisztelgés a nácizmus és a Soá elől megmenekült gyermekek előtt, akik magukban hordozzák szüleik tragédiáját.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó NYITOTT KÖNYVMŰHELY
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 192
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 360 g
Méretek (Sz-M-H) 130-210-15
EAN 9789633100325
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az álom - Rekordjaim a Bajnokok Ligájában
-8%
Carlo Ancelotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Jégtörő ​Mátyás - 49 - Jégtörő Mátyás 1.
Tamási Áron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Fehér köpeny, vörös kabát
-8%
Bridget B. L.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
FORMULA - Hogyan forradalmasította néhány zseni és sebességőrült az F1-et, és tette a világ leggyorsabban növekvő sportjává?
-8%
Joshua Robinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Gubacs és az erdei állatok
-8%
Mechler Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A kutyám /Mit? Miért? Hogyan? /Scolar mini 29.
-8%
Patricia Mennen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a kísérletekről és a tudományról
-8%
Giorgio Bergamino
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,79 €

Korábban megtekintett: