TISZA KATA

MAGYAR PSZICHO

A magyar pszicho a Pontban tárja föl leginkább magát. A Pont egy fővárosi kocsma, ahová mindenki azért tér be, hogy a zsúfoltságban kiborítsa a vele egyívásúak elé a magával hozott nappali, a másutt-lét megpróbáltatásait. Itt van igazán otthon Klára, az óriási sikereket arató fiatal festőnő, akinek belső monológjai és másokkal folytatott párbeszédei, vitái viszik előre a regény történését. A kocsma néha egész Budapestnyivé tágul, de ki-be jár itt az egész ország, időnként pedig azt vélhetjük: tizenötmilliónyi magyar virtuális tere. És mind a tizenötmillió hozza magával sebzettségét, gyerekkori sérüléseit és útközben szerzett tüskéit, az idegenég érzését, a másság üvegfalát.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ALEXANDRA
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 228
Súly (g) 420 g
Méretek (Sz-M-H) 128-196-26
EAN 9789633702093
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Igazából vége, csak nem vettük észre - A megsebzett gyermekkor hatása a párkapcsolatra
-8%
Hoffmann Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Momo (új fordítás)
-8%
Michael Ende
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
I Was Born For This
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Bori és a piros bringa - Barátnőm, Bori 8.
-8%
Eva Wenzel-Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Közelebb önmagunkhoz - Önismereti gyakorlatok a gyermekkori sérülések feldolgozásától az önbecsülés megerősítéséig - Kártyák
-8%
L. Stipkovits Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
48,85 €
44,95 €
Karrier és család
-8%
Claudia Goldin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,00 €
35,88 €
33 mese a legkisebbeknek
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Első kertem - Kíváncsi kertészpalántáknak
-8%
Livi Gosling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €

Korábban megtekintett: