Mark Haddon

VALAMI BAJ VAN

Valami baj van George Hall-lal, észveszejtően nagy baj, de inkább nem szól róla senkinek. Alapelve ugyanis, hogy a problémákat fölösleges megbeszélni: lehet, hogy jólesik, de nem változtat semmin. Az elégedettség titka, hogy az ember egy csomó mindenről nem vesz tudomást. Vannak persze dolgok, amikről még George is kénytelen tudomást venni. Például a nyugdíjaztatásáról, amit azonban nem traumaként él meg, sőt nagyon jól elvan otthon, olvasgat, zenét hallgat, még egy kis műtermet is épít magának a kertben, ahol aztán tervei szerint majd rajzolgat, festeget... Azt sem fogadhatja egykedvűen, hogy temperamentumos lánya, Katie bejelenti, másodszor is férjhez megy, ezúttal Rayhez, egy kiállhatatlan alakhoz, akinek fojtogatómancsa van... És ott van még George fiának, a meleg Jamie-nek a kusza szerelmi élete, no és a felesége is viszonyt folytat az ő egyik volt kollégájával - egyszóval csőstül jönnek a bajok. Hanem a legfőbb: az az apró, ovális dudor George csípőjén, amit öltönypróba közben fedez fel. Azonnal bőrrákot diagnosztizál magának, öngyilkosságot fontolgat, és bár az orvos egy legyintéssel intézi el a dolgot -ekcéma, tessék kenegetni-, innentől kezdve George megállíthatatlanul csúszik lefelé a csendes őrülethez vezető lejtőn. A fergeteges családi víg- és szomorújáték végén, a nevezetes esküvőn azután minden rendbe jön, és a már-már szétesett família tagjai újra egymásra találnak. Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon, A kutya különös esete az éjszakában című világsikerű regény írója ezzel a pszichológiailag mélyenszántó, ugyanakkor fesztelenül könnyed és szórakoztató könyvvel újra bizonyítja különleges tehetségét.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 508
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 200 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-20
EAN 9789630786065
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legszebb kötésminták tárháza - Ötletek, tanácsok 300 kötésmintához (új kiadás)
-8%
Lesley Stanfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Bluey - 5 perces mesék
-8%
Bluey mesekönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Babakönyvtár - A kis narancssárga teherautó
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Into the Tide - Sodrásban (éldekorált)
-8%
Laura Pavlov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Pitypang és a karácsonyi csillag - Pitypang és Lili §K
-8%
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Az oroszlánkirály - Disney klasszikusok (új kiadás)
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
King of Grill - BBQ mesterfokon
-8%
Arne Schunck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Sárm - Hogyan formálják a vonzó személyiségek a világpolitikát
-8%
Sonnevend Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €