MAX BROOKS

WORLD WAR Z - ZOMBIHÁBORÚ

A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget. Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt. Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról, és a derengő fényről az alagút végén. E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező. Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé. Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 400
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 380 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-35
EAN 9789632452753
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hitler feltámadása
-8%
Steve Matthews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
A világ legrosszabb osztálya begolyózik
-8%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Ha valaha újra találkozunk
-8%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Kai és Csontárnyék - Sárkány Akadémia 5.
-8%
Alastair Chisholm
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A tartós szerelem receptje - 7 napos program a bensőségesebb és örömtelibb párkapcsolatért
-8%
John M. Gottman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Emelt szintű érettségi 2026 - Magyar nyelv és irodalom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Nagyítóval - A tenger alatt - Nagyítóval...
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Montessori készségfejlesztő könyvek: Színek - A tanulás gyerekjáték
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
5,43 €

Korábban megtekintett: