L. J. Smith

VÁMPÍRNAPLÓK 7. - A VISSZATÉRÉS: ÉJFÉL /KEMÉNY

A vámpírnaplók második ciklusának utolsó kötetében démonok foglalják el Fells Church városát, és szállják meg szinte az összes lakosát. Az emberré változott Damon bármit megtenne, hogy visszaváltozhasson vámpír-önmagává, de ehhez vissza kell térnie a Sötét Dimenzióba, ahova egy véletlen baleset folytán Bonnie is vele tart. Mindeközben Elenát nem csak a két fivér iránt érzett vonzalma szaggatja ketté, hanem azt is nehezen tudja eldönteni, hogy szeretett városát védelmezze, vagy Bonnie és Damon után menjen, hogy visszahozza őket. Amikor az utóbbi mellett dönt, szó szerint meg kell járnia a poklot és a mennyeket is a kiszabadításuk végett. A kötet végére kiderül, hogy ki áll a gonosz rókadémon-ikrek mögött, megmenekülhet-e Fells Church városa, milyen sötét titkot rejteget Meredith családja, és melyik fivért választja Elena a küldetésük után, ahova négyen indulnak, de ahonnan csak hárman térnek vissza. A vámpírsorozatok kiemelkedő képviselője, nem véletlen, hogy a legnépszerűbbek is ebből merítettek. (Stephen McDougall) Méltó befejezése a Vámpírnaplók Visszatérés sorozatának, minden eddigieknél erősebb konfliktussal, több izgalommal és romantikával. (Sean Whitmore) Letehetetlen könyv, ami teljesen más szálon halad, mint a televíziós sorozat, de sokkal mélyebb és kidolgozottabb annál. (Minnesota Review) L. J. Smith még a hetedik kötetre is tud nekünk újat mondani a főszereplőkről anélkül, hogy átcsúszna hatásvadászatba, vagy teljesen megváltoztatná a véleményünket a hősökről. (Maria Durden) Nagyon ügyesen hajlítgatja a romantikus háromszöget, az ember maga is Elenával együtt ingadozik a vámpírfivérek között. (Liliana Hammersmith)

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 470
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 630 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-40
EAN 9789632453644
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Varsity - Öntörvényű bajnok
-10%
Ginger Scott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Mókás matricák 5 éveseknek
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Anatómia: Egy szerelem története
-10%
Dana Schwartz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A mi nagy napunk - Esküvőtervezés lépésről lépésre
-10%
Napló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
A lótuszcipő
-10%
Jane Yang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
A tánciskola 6. - Nagy döntések
-10%
A. Victoria Vazquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Hogyan legyünk konzervatívok - Idea Conservativa
-10%
Roger Scruton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Nagy rejtvénykönyv 14.
-10%
Rejtvénykönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €

Korábban megtekintett: