SZABADULÓ ASSZONYOK

...Rudnóy Teréz író volt már akkor is (három megjelent s egy kéziratban maradt regénnyel a háta mögött), amikor deportálták. Szerencsére nem érte be a szenvedések és borzalmak regisztrálásával, képes volt szelektálni a fontos és másodlagos körülmények között. A társait - ha akarta, ha nem - már a lágerben is úgy figyelte, mint majdan megörökítendő figurákat. Érteni akarta a látszólag felfoghatatlant, megfejteni az embereket szenvedőket és kínzóikat, naivakat és céltudatosakat, érzékenyeket és közömbösöket. Regénye attól is kivételes alkotás, hogy a felszabadulás nagy pillanatát nem a történet végének, hanem az új konfliktusok kezdetének és forrásának láttatja. A nézetek kibékíthetetlen ellentéte nem rabok és rabtartók, nem häftlingek és a lágert őrző németek között tör ki, hanem a felszabadítók és felszabadítottak közé emelt világszemléleti fal következtében. Lulu, a főhősnő az emberi igazságérzetre apellálva kéri ki magának, hogy a felszabadítók a bűnösökkel szemben is érvényesítsék humanizmusukat. Az amerikai tisztnek, akivel csaknem tettlegességig fajuló vitába bonyolódik, épp úgy megvan a maga igazsága, mint neki, s az élete hitelesíti azt, hogy katonái nem azért harcoltak a náci embertelenség ellen, hogy azután a gyűlöletes ellenség morális szintjére süllyedjenek... (Részlet Nyerges András a műhöz írt utószavából) Kaffka Margit után és Szabó Magda előtt Rudnóy Teréz volt -lett volna - az az író, akinek női mivolta nem mentség, hanem többlet, akinek csupán különleges érzékenysége, a sajátos megfigyelőkészsége jelzi, hogy a másik nemhez tartozik. Az írónő 1910-ben Léván született, ún. irodalmi életet sosem élt, nem publikált folyóiratokban, három regényével váratlanul robbant be a köztudatba, s aratott szakmai sikert. Az Új Magyarság nevű fasiszta lap 1943-ban leleplező-feljelentő cikket közölt róla - ezek után csöppet sem volt meglepő, hogy Rudnóyt egy évvel később deportálták. 1945-ben visszhangtalanul jelent meg korábban írt Kerekhold című regénye, s ezt már csupán, művészi értékét tekintve is, főműve, a Szabaduló asszonyok követte 1947-ben. A regény már posztumusz alkotásként jelent meg, mert írója 1947. március 12-én Léváról hazatérőben a zajló Dunába fulladt. Aztán ez a kivételes erejű, a holokausztot nem a szabványnak megfelelően ábrázoló alkotás és írója még az irodalmi köztudatból is jóformán eltűnt. Itt az ideje, hogy végre beemeljük a korról alkotott képünket meghatározó művek közé, mert a Szabaduló asszonyok még mindig - és már megint - eleven és provokatív, megrendítő és felzaklató, egyszóval minden ízében időszerű alkotás.