EGY OSZTÁLYISMÉTLŐ EMLÉKEZÉSEI

Bezárom a kört, felgöngyölöm az emlékek celofánját, és ha valaki arra gondolna, hogy nem illik így írni arról, ami elmúlt, jusson eszébe, hogy e sorok írója egy volt enfant terrible, az osztály réme és bajkeverő, hogy elsőben a tanító úr kézen fogva vezette be, mint a csikót kantárszáron. Hogy megbukott és háromszor nem volt kielégítő a magaviselete. Ó, ifjúságunk szépsége és ereje! Erről a rettenetes gyerekről és a későbbi rettenetes felnőttről szólnak a nagy cseh író megrendítően őszinte, fájdalmasan szép elbeszélései. Az iskoláskor, a diákévek, a sörgyári időszak és ennek mintegy ellenpontjaként a magányos, keserves, utolsó évek, a macskás időszak ez az életrajzi szál, amelyre az írások felfűzhetők. E két nagy korszak párhuzamba és szembe állítása, összekapcsolódása és ellentmondása, az ebből adódó feszültség adja a szövegek igazi erejét. A bölcső és a koporsó között feszülő húr hogy Hrabal egyik írásának a címét idézzük, ez lehetne a kulcsszava a kötetnek, amelyben a permanens osztályismétlő, aki meg van győződve róla, hogy az életben éppoly keservesen bukdácsol, mint annak idején az iskolában, a legegyszerűbb és mégis legnehezebben megválaszolható kérdést teszi fel magának: Ki vagyok? Ki voltam? És ki leszek i?1 ha még leszek egyáltalán? Talán ez a kötet megadja a választ.