JELENETEK EGY HÁBORÚBÓL /MODERN KÖNYVTÁR

„Emberhús nélkül mi már nem bírjuk. Veled együtt dilisek vagyunk, érted? Gyógyíthatatlanok.” Az 1977-ben született Arkagyij Babcsenko mindkét csecsen háborúban részt vett, s a Novij Mir kezdte publikálni háborús élményeiro~l szóló elbeszéléseit. Aztán egyszer csak az egész világon elkezdték kiadni – Angliában a PEN díját is elnyerte a szerzo~ –, s méltán: Babcsenko a maga szikár, tényszeru^, de olykor borzalmasan fölizzó elbeszéléseivel el tudja érni azt, amit nagyon kevesen a mai világirodalomban: az olvasó ott érzi magát a háború hétköznapjaiban. A szerzo~ Salamovot tekinti példaképének: hozzá hasonlóan, ha nem is egy sztálini lágerben, hanem egy hol „modern”, a mai csúcstechnikát fölvonultató, hol középkoriasan barbár háborúban – elo~bb egyszeru^ „kopaszként”, akit gyakran félholtra vernek a társai, majd már sok csatán átesett, tapasztalt katonaként – a legszélso~ségesebb emberi élethelyzeteket tapasztalta meg. És e helyzetekbo~l sok minden sokkoló hatású lehet az olvasó számára: az orosz hadseregben uralkodó állapotok, az emberi élet és méltóság teljes semmibevétele, a mindent átszövo~ korrupció és csencselés, az éhezés, a „kopaszok” kegyetlen „csicskáztatása”, a válogatás nélküli vérengzés, amikor percek alatt egész falvak pusztulnak el, a tébolyultan a földhöz tapadó katona rettegése, amikor aknák hullanak körülötte... S talán a leginkább sokkoló hatású az, hogy mindezek ellenére – s a katona örök álma ellenére, hogy csak hazajuthasson végre, a békébe, a szeretteihez – a háborúnak o~rült vonzása van. Babcsenko legalábbis szuggesztíven s egyúttal önmagától is viszolyogva ír arról, ahogy o~, az elbeszélo~, sok társához hasonlóan, már nem tud meglenni a háború nélkül, mert csak ott, ahol gyilkolnak, csak ott lehet igazán érezni, hogy „a legutálatosabb élet is ezerszer jobb a halálnál”.