Válogatás

Magyarországi gondolkodók 18. század I.

Napjaink tudományos életének jellegében és nagyságrendjében szinte egyedülálló vállalkozása a most megjelenő antológia, mely a Magyar Remekírók sorozat harmincegy éve megjelent Magyar gondolkodók – 17. század című kötetének rég várt folytatása. A felvilágosodás kritikai szemléletének hatására a 18. században jelentősen felgyorsult a humán tudományok elkülönülése, s az egyre nagyobb számban megjelenő magyar nyelvű könyvek biztosították a hatalmas új ismeretanyag széles körű terjedését. A szorosabb értelemben vett szaktudományos források mellett számos irodalmi igényű tudományos és tudományos ismeretterjesztő munka született. A téma irodalomtörténeti jelentőségét elsősorban az adja, hogy a széppróza fő forrása ebben az időszakban az értekező próza, s a kötet szövegeinek nagy része idetartozik. A kötet 64 szerzőtől 94 írást vonultat fel – jobbára részleteket, nem egy szerzőtől több írást is, témakörök szerint ciklusokba osztva: bölcselet, nyelv, irodalom, történelem. A szövegek jelentős részének eredetije latin nyelvű, ezek többsége itt olvasható magyarul először. A törzsanyagot mintegy harmadfélszáz oldalnyi jegyzet, szómagyarázat kíséri, és a sorozat hagyománya szerint elmaradhatatlan utószó. Vászonkötésben, aranyozott gerinccel, könyvjelzővel adjuk közre a kötetet, mely nem csak művelt olvasóközönségnek, hanem az egyes tudományterületek kutatóinak is unikális forrás lehet. A többi műveltségkört – etika, teológia, pszichológia, politika-, jog- és társadalomtudomány, esztétika, képzőművészet zene – a tervbe vett II. és III. kötet foglalná magába.

Nyelv magyar
Kiadó Kortárs Könyvkiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 1086
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 740 g
Méretek (Sz-M-H) 110-175-50
EAN 9789639985179
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egy ropi naplója 1. /Képesregény
-12%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,08 €
Kicsik képes bibliája
-10%
Elena Pasquali
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Howard Phillips Lovecraft legjobb művei
-10%
Howard Phillips Lovecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Kosársuli - Újra a pályán
-10%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Ülj figyelmesen, mint egy béka /Mindfulness-gyakorlatok gyerekeknek és szüleiknek cd-melléklettel
-10%
Eline Snel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Kávé szenvedély - Több mint 100 recept a nagyvilágból /Különleges kávék - barista technikák
-10%
Anette Moldvaer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Őrült folyó - Thriller mesterei
-10%
John Sandford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Star Wars: Sith zsebkönyv
-10%
Catherine Saunders
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €