ANNE BRONTE

AGNES GREY

Anne Bronte híres nővéreihez, Charlotte-hoz és Emilyhez hasonlóan szintén megírta a maga nevelőnő-regényét, amely önéletrajzi ihletésű írásnak is tekinthető, hiszen az írónő szintén papcsaládból származott, széleskörű műveltségre tett szert és több helyen is dolgozott nevelőnőként, akárcsak regényének főhőse. Mindkettejük életét megnehezítették munkaadóik, nem is beszélve a neveletlen és sokszor nevelhetetlen gyerekekről. A műből azonban kitűnik a boldogság utáni vágy, Agnes élete ugyanis idővel más, kedvezőbb fordulatot vesz, mint a tragikus sorsú írónőé. Agnes két családnál is dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Bloomfieldék elkényeztetett és rosszcson gyermekeinek viselkedéséért a szülők Agnest okolják anélkül, hogy engedélyt adnának a nevelőnőnek, hogy megfelelően fegyelmezze őket. A Murray család két kamaszkorú leányával se sokkal könnyebb a dolga. Rosalie-t sokkal inkább a bálok, a ruhák és a kacérkodás, valamint a minél gazdagabb és előkelőbb férfiak meghódítása érdekli, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. Matildát viszont hidegen hagyja a hölgyektől elvárt viselkedés, és legszívesebben a lovakkal és a kutyákkal tölti idejét. A gazdagok sekélyessége és nemtörődömsége taszítja Agnest, de itt-tartózkodása örömet is hoz: megismerkedik az új segédlelkésszel, Edward Westonnal, akihez vonzódni kezd, ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 220
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 280 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-20
EAN 9789632671314
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Országházi zsebkönyv
-8%
Lukács András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Biciklizős dalok - Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak (új kiadás)
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
(g)ÉNkutatás - Lelki wellness tudományosan és szórakoztatóan
-8%
Betty Zsoldos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nem ígértem rózsakertet - Trubadúr Zsebkönyvek 30.
-8%
Joanne Greenberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Idegen világok - A kozmikus bolygóvadászat új tudománya
-8%
Lisa Kaltenegger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Elakadva negyven felett - Hogyan jussunk ki a csapdákból és találjunk vissza önmagunkhoz az élet második felében
-8%
Gedő Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mondd ki szépen
Montágh Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
Kiki bilije
-8%
Esther Van Den Berg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €

Korábban megtekintett: