Önmegismerés

Nyikolaj Bergyajev, a XX. század legnagyobb hatású orosz filozófusa 1940-ben írta meg önéletrajzát, amely halála után egy évvel, 1949-ben jelent meg. Az európai műveltségű, a klasszikus német idealizmuson iskolázott, szociális és történeti kérdések iránt érzékeny Bergyajev Oroszország és a Nyugat krízisét egyaránt átélte (1922-ben kiutasították hazájából, előbb Berlinben, majd haláláig Párizsban élt i?1 Franciaországban az egzisztencializmussal rokon perszonalista filozófia világszerte elismert nagy alakja lett), s ebben az értelemben kivételes jelenség volt: i?1európai oroszi?1, aki benső kapcsolatot próbált teremteni az orosz vallási eszme és az első világháború után kibontakozó nyugati keresztény megújulás között. Világos, egyszerű stílusban írt önéletrajza e szellemi út története, de egyben korrajz is, fél évszázad i?1 egy megrázkódtatásokkal, forradalmakkal, háborúkkal terhes időszak i?1 minősítése a i?1hívő szabadgondolkodói?1 nézőpontjából. A kultúrtörténetileg is rendkívül gazdag műben egy-egy ragyogó portré erejéig felvillan a kor számos jelentős alakja i?1 az orosz nép egyszerű istenkeresői, a századelő szimbolikus írói (Andrej Belij, Dmitrij Merezskovszkij stb.), bolsevik vezetők, a francia filozófia és irodalom nagyságaii?1 Ugyanakkor az Önmegismerés a perszonalista filozófia szuggesztív szintézise is: megismerhetjük belőle Bergyajevnek a marxizmusról és a kommunizmusról vallott nézeteit éppúgy, mint sajátos i?1 a szociális kérdések iránt érzékeny, baloldali i?1 keresztény világnézetét, melynek az objektiváció alkotta hamis szentségek ellen lázadó, az isteni alkotást folytató, az Istennel partneri kapcsolatban álló, az alávetettséget radikálisan elutasító személy korlátlan szabadsága az alaptézise.