ISTENEK NYOMÁBAN

A táj, melyre az út vezetett, eltűnt emberek és eltűnt istenek lábnyomait mutatta. A régi jegyzeteket olvasva megcsap a bűvölet, mely útközben minden lépésem igazított. Félálomban utaztam, térkép nélkül. Délelőtt egy régi istent csodáltam meg, délután egy amerikai nőt, este egy kis sakált, Jeruzsálemben a szálloda előtt, holdfényben, az útkeresztezésnél. Oly várakozással utaztam, mint aki holtak és elevenek szövetsége elé megy, s tudja, hogy mindenhol bizalmasan fogadják, mert fogékony az emberi és az isteni iránt, mely útközben eléje tárul. Talán csak így érdemes utazni - emlékezik vissza Márai Sándor 1926-os közel-keleti útjára. Libanonban, Szíriában, Egyiptomban, Palesztinában, a készülődő zsidó államban ember és táj, a több ezer éves történelem méltósága és a sokszínű jelen egyaránt elbűvöli. És ami a legérdekesebb: a különböző kultúrák és vallások találkozási pontjain mintha előre látná azokat a feszültségeket, amelyeket mi is megtapasztalunk.