MIKSZÁTH KÁLMÁN

GALAMB A KALITKÁBAN

Egyetlen asszonyt szeretni egy életen át majdnem annyit jelent, mint nem ismerni az asszonyokat - írja Mikszáth. Márpedig ő - jelenlegi ismerteink szerint - csak egy nőt szeretett, azt a bizonyos Mauks Ilonkát, akit kétszer vett feleségül. S be is bizonyosodik, hogy minden axióma sántít valahol, mert ennek a szellemes kijelentésnek sincs igaza Mikszáthra vonatkozóan. Ha valaki ismerte az asszonyokat, az éppen ő maga volt. Ennek ékes bizonyítéka ez a kötet, amit az olvasó most a kezében tart. Mikszáth asszonyokat idéz meg, ha kell a históriai időkből, de még inkább a saját korából. Olyan ez a kötet, mint egy kis enciklopédia a nőkről. Az asszony, aki megcsal, és akit megcsalnak. A férj, aki mindig utoljára tudja meg. Hiúság, amely az asszonyok között a legveszedelmesebb. Házasság, amely nem indul jól és rosszul végződik. Egy romantikus szerelem, amely talán még jól is végződhet. Viszonzatlan szerelem és szerelmi háromszög. A nő, akit elcsábítanak, de az író igazságot szolgáltat. Ez a könyv a legvégzetesebb emberi szenvedélyről, a szerelemről szól. A nőkről, s persze a férfiakról is. Hiszen a szerelemhez mindig ketten kellenek.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 266
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 350 g
Méretek (Sz-M-H) 120-205-25
EAN 9789632671529
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

ZSEBREJTVÉNY SKANDI KÖNYV 71.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ezt a szobát nem lehet megenni
Nicol Hochholczerová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,30 €
Kontrasztos könyv - Járművek  
-10%
Agnieszka Bator
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,60 €
1,44 €
Vágj és ragassz! - Finommotorika játékosan: Készíts tanyát!
-10%
Lengyel Orsolya (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Nem hagylak itt - Bonobó 1.
-10%
Kalapos Éva Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A Sedona-módszer - Kulcs a boldogsághoz, sikerhez, békéhez és az érzelmi jólléthez
-10%
Hale Dwoskin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Kerek erdő - Mesék tavasztól télig
-10%
Gertheis Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
100 Ezópusz-mese (új kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €