BENEDEK ELEK

SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY

Volt Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép leánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony. Egyszer kihirdetteti a királyi az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje. Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek... A mese további részéből megtudhatjuk, hogy János királyúrfi hetedhét országon át vándorol azért, hogy megkaphassa Szélike királykisasszony kezét. Útja során öt barátra tesz szert, akik különleges képességekkel rendelkeznek, melyekre szükségük is lesz a feladat megoldásához, Szélike legyőzéséhez. A nagy mesemondó, Benedek Elek generációkon át öröklődő meséiből készült válogatás összesen harminchat mesét tartalmaz, mely híven tükrözi a nép ügyességét, jó kedélyét, s mindezt Benedek Elek a maga eleven és tréfás elbeszélő modorában közvetíti a gyermekolvasók számára.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 112
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 570 g
Méretek (Sz-M-H) 205-290-10
EAN 9789632671659
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Társasjáték - Scrabble originál és társas (2 játék 1-ben)
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
64,20 €
Malajzia - Berlitz barangoló
-35%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
8,50 €
Az elemek periódusos rendszere
-10%
Jon Chad
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,07 €
Ellentétek - Ovis könyvtáram
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
A gyermekek játéka és ami mögötte van - Gyakorlati útmutató az óvodáskorúak játékának megismeréséhez és megértéséhez
-10%
Kerekes Valéria
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Lear király /Talentum diákkönyvtár
-10%
Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,76 €
Játékos matematikai gyakorló 3-4. osztályosoknak - Foci
-10%
Ribizsár István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Kukucs Könyvek - Az udvaron vagy, kisegér?
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €

Korábban megtekintett: