NIALL FERGUSON

CIVILIZÁCIÓ

Ha 1411-ben körbeutazhattuk volna a földet, leginkább talán a Kelet pezsgő civilizációi nyűgöztek volna le bennünket. A Mingek Pekingjében éppen a Tiltott Város építése zajlott, a Közel-Keleten pedig az oszmánok egyre inkább körbezárták Konstantinápolyt. Ezzel szemben Anglia egy pestistől és állandó háborúktól sújtott, elmaradott térségnek tűnt volna, szörnyű higiéniai viszonyokkal. A többi civódó nyugat-európai királyság – Aragónia, Kasztília, Franciaország, Portugália és Skócia – sem tett volna ránk kedvezőbb benyomást. Az a gondolat, hogy a következő fél évezred jó részében a Nyugat uralja majd a többieket, merő képzelgésnek tűnt volna csupán. Pedig így történt. Mi lehetett az a nyugat-európai civilizációban, ami lehetővé tette, hogy a fejlettebb keleti birodalmak fölé emelkedjen? Niall Ferguson szerint a válasz a Nyugat hat „gyilkos alkalmazásában” keresendő, amelyek nem mások, mint a verseny, a tudomány, a tulajdon, az orvostudomány, a fogyasztás és a munka. Manapság a kulcskérdés az, vajon a Nyugat elveszítette-e a monopóliumát ezeken a területeken. Amennyiben igen, elképzelhető, hogy a Nyugat fénykorának végére értünk, figyelmeztet Ferguson. A Civilizáció című mű különleges világkörüli utazásra hívja olvasóit: a nankingi Nagy- csatornától az isztambuli Topkapi palotáig; az Andokban fekvő Machu Picchutól a namíbiai Shark-szigetig, Prága büszke tornyaitól Vencsou számos titkos templomáig. Vitorlásokról, hittérítőkről, földtulajdonosi okiratokról, oltásokról, a farmernadrágról és a kínai bibliákról szól ez a történet. A modern világtörténelem meghatározó narratívája.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó SCOLAR KIADÓ
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 460
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 895 g
Méretek (Sz-M-H) 165-240-50
EAN 9789632442884
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Már megint
-8%
Janikovszky Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Market Leader 3rd New Edition Pre-Int CB w/DVD-ROM
David Cotton, David Falvey, Simon Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,06 €
Itt a tavasz - Leporello (7. kiadás)
-8%
Gazdag Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
The Predator
RuNyx
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett mestermű
-8%
Daniel Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Harry Potter filmes világa: A hivatalos amigurumi horgolókönyv
-8%
Jody Revenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Lights Out - Lekapcsolva - Akik együtt ölnek, együtt is maradnak (új kiadás)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nem te vagy a hibás - Ismerd fel narcisztikus embereket, és gyógyulj fel az általuk okozott sérülésekből
-8%
Dr. Ramani Durvasula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: