FEKETE ISTVÁN

21 NAP CSEND

A mezőgazdász, tehát nem irodalmár végzettségű Fekete István voltaképpen sohasem tudta pontosan meghatározni saját kisprózáinak műfaját. Feltétlenül fontosnak tartotta, hogy a valóságról írjon, de gy, hogy az ettől elválaszthatatlannak hitt transzcendens élmény szavakkal és kifejezhető legyen. Ezeket a valóság határait és regisztereit egyaránt árnyaló próbálkozásokat - feltehetően jobb híján - olyan mesék-nek nevezte, amelyek inkább a létezés érzékfeletti élményére fogékony felnőttek figyelmére számítanak. Legpontosabban azzal definiálta efféle írásait, amikor egy alkalommal a tündéri realizmust nevezte követendő mintának. A későbbiekben pedig akkor állhatott mindehhez a legközelebb, amikor az önéletrajzi megszólalásait megtörtént mesék-nek mondta, melyekben nem fel-, hanem megidézője olyan eseményeknek, ahol az elbeszélő nem krónikás, hanem médium. Úgy mondta el ezeket az emlékezetében élő gyerekkori történeteket, ahogyan azok akár vele is megeshettek, képzelet és valóság észrevétlenül mosódik egybe bennük. Ha a megjelenésükkor még nem is tudatosult benne, a Csi című kötet állattörténetei is felnőtt mesék, a negyvenes évek közepétől azonban már így nevezte a hozzájuk hasonló írói elképzeléseit. hányatott életének fordulatai miatt csak jó tizenöt esztendő múltán szánta el magát efféle ötleteinek megvalósítására. Nagy kedvvel dolgozott, hiszen 1961 és 1963 között egymás után papírra vetette A Tölgy, a 21 nap, a Hú, a Ci-Nyi, a Cönde és a Magánúton című, esetében kisregény hosszúságú szövegeket. Egyetlen könyvben kívánta megjeleníteni őket, és nem rajta múlott, hogy a terve meghiúsult. (Ráadásul az utolsó írást kényszerűségből Csendre kellett átkeresztelnie.) Életműsorozatunk újabb kötete Fekete István felnőtt meséinek gyűjteménye, javított szöveggel és többé-kevésbé rekonstruálva a szerzői elképzelést.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 330
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 400 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-18
EAN 9789632671338
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Társasjáték - Scrabble originál és társas (2 játék 1-ben)
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
64,20 €
Malajzia - Berlitz barangoló
-35%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
8,50 €
Az elemek periódusos rendszere
-10%
Jon Chad
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,07 €
Ellentétek - Ovis könyvtáram
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
A gyermekek játéka és ami mögötte van - Gyakorlati útmutató az óvodáskorúak játékának megismeréséhez és megértéséhez
-10%
Kerekes Valéria
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Lear király /Talentum diákkönyvtár
-10%
Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,76 €
Játékos matematikai gyakorló 3-4. osztályosoknak - Foci
-10%
Ribizsár István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Kukucs Könyvek - Az udvaron vagy, kisegér?
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €