Tóth G. Péter

KAPOLCSI ÚTILAPOK /HELYTÖRTÉNETI KALAUZ AZ IDŐ STOPPOSAINAK

Még 2010 őszén merült fel az ötlet, hogy készüljön könyv a Kapolcs helytörténetét lelkesen kutató fiatal pedagógus Szabó Csaba fényképgyűjteményéből. A családi archívumokból előkerült gyűjteményt nyolc virtuális túrába rendeztük. Minden túrához -illusztráció gyanánt- lokális legendákat (helyi mondákat, családi történeteket, élményelbeszéléseket) fűztünk Ladányi András riportjai, interjúi alapján. A nyolc túra sarokpontjait Lakossy Judit tanárnőnek az 1970-es években készült, Kapolcs földrajzi neveit összegyűjtő dolgozata alapján határoztuk meg. A nyolc túra kötetünket nyolc fejezetre tagolja. Minden túra egy térképpel indít, amin a túrapontokat rögzítettük. A túrák sorrendjét az órajáráshoz igazítottuk. Minden esetben a falu központjából, a bolt, az evangélikus templom és a faluhíd által körbehatárolt főtérről indulunk. Sugárirányban az első túránk északra vezet, majd a második, a harmadik, a negyedik túrával indulunk el hol északkeletnek, hol keletnek, majd délnek és így tovább. A könyv a képek és a történetek révén valójában Kapolcs mentális térképe, a helyiek által elmesélt falukalauz. Kívánunk jó kalandtúrát e könyv lapozása közben az idő stopposainak! (Tóth G. Péter)

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 280
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 133-200-18
EAN 9789632976556
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emlékek bűbája - Varázslatok földje 3. (2. kiadás)
-10%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Megélni a pillanatot /Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája
-10%
Szondy Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
A természet csodái /Mit? Miért? Hogyan? 47.
-10%
Susanne Gernhauser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Az Alka-sziget rejtélye
-10%
Lucy Strange
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Így készült . . . /How it's made . . .
-10%
Ötvös Nagy Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A hatalom törékeny szálai - A  hatalom szálai
-10%
V. E. Schwab
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
23,54 €
Shallow River - Sekély folyó (éldekorált)
-11%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
A botcsinálta boszi visszatér
-10%
Jill Murphy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €