BÍRÓ SZABOLCS

SUB ROSA

Prága, az Arany Város – Európa legszebb történelmi helyszíneinek egyike. A város, amely a huszonegyedik század első éveiben még mindig képes fenségesen és művészien gyönyörűnek mutatni magát, és ahova még mindig sokan érkeznek szerelmet vallani, megszületni vagy épp meghalni. Egy varázslatos város, amelynek kusza labirintusában különös emberek kutatják a történelem örök rejtélyeit… Ferenczy László antikvárius egy átlagosnak tűnő napon különös megrendelést kap: egy kis cetlit hagynak az asztalán, rajta egy telefonszámmal és a Sub Rosa felirattal. A férfi egyre nyugtalanabbul próbálja megtalálni az ismeretlen könyvet, de lassan rá kell döbbennie, hogy az vagy nem létezik, vagy csak valakik nem akarják, hogy létezzen. A rejtély megoldásának érdekében Lászlónak nem csak az Arany Várost, de Európa legrégibb történelmi helyszíneit is be kell járnia, miközben furcsa titkok és még furcsább emberek tűnnek fel a múlt kiismerhetetlen ködéből, és mindnyájan egyet akarnak: a templomosok titkát, a tiltott tudást, a Sub Rosát… A regény második kiadását a szerző alaposan átdolgozta: radírozott, bővített és javított egyaránt. Emellett az új kiadás tartalmazza A Sub Rosa tanulmányút c. rendhagyó útinaplót is!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó HISTORIUM KIADÓ
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 330
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 650 g
Méretek (Sz-M-H) 160-235-35
EAN 9788097077808
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legszebb kötésminták tárháza - Ötletek, tanácsok 300 kötésmintához (új kiadás)
-8%
Lesley Stanfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Bluey - 5 perces mesék
-8%
Bluey mesekönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Babakönyvtár - A kis narancssárga teherautó
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Into the Tide - Sodrásban (éldekorált)
-8%
Laura Pavlov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Pitypang és a karácsonyi csillag - Pitypang és Lili §K
-8%
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Az oroszlánkirály - Disney klasszikusok (új kiadás)
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
King of Grill - BBQ mesterfokon
-8%
Arne Schunck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Sárm - Hogyan formálják a vonzó személyiségek a világpolitikát
-8%
Sonnevend Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: