Tom Clancy

ÉLVE VAGY HALVA

Nemzetközi cselszövések, katonai akciók mérgezik a légkört, az emberiség a káosz felé halad, a gonoszok a világ megsemmisítésére törnek. Néhány elszánt embert hajt a becsület, hogy véget vessenek a vérontásnak, és megvédjék hazájukat – bármi áron, ha úgy hozza a sors… Ennek az életre-halálra szóló harcnak az eszköze a Kampusz, és egyetlen célja, hogy felkutassa és likvidálja a terroristákat pártfogóikkal együtt – bármikor, bárhol, következmények nélkül. Mert a hatalmon lévők gyakran azt hiszik, felette állnak mindennek és mindenkinek. Ifjabb Jack Ryan ügynök és társai a Kampusz tagjaiként titkos háborút indítottak a világ minden sarkában. Legfőbb célpontjuk az Emírként ismert szadista gyilkos, aki minden eddiginél borzalmasabb merényletre készül: egyetlen monumentális csapással elpusztítani Amerika szívét. Kétségbeesett hajsza veszi kezdetét, hogy elkapják az őrültet… élve vagy halva. Tom Clancy világszerte az egyik legismertebb és legkedveltebb író a katonai-politikai thriller műfajában, művei rendre a New York Times bestsellerlistájának éllovasai. Számos regényéből – Vadászat a Vörös Októberre, Férfias játékok, Végveszélyben, A rettegés arénája – nagy sikerű film készült. Ezúttal Grant Blackwooddal, az amerikai haditengerészet veteránjával társult e fordulatos, izgalmakban és meglepetésekben bővelkedő könyv megírására.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ulpius-Ház Könyvkiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 766
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 610 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-50
EAN 9789632544113
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

KÉPES HATÁROZÓ: FÁK ÉS CSERJÉK
-8%
LUCRECIA PÉSICO LAMAS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Üresre töltve - A digitális hedonizmus és az analóg depresszió
-8%
Tari Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Privát dialektika
-8%
Nagy Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,00 €
6,44 €
Lengemesék - Vilkó és Lile: Nem félek a sötétben - Vilkó és Lile 4.
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Kocsmakvíz újratöltve
-8%
Bartha Álmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
PONS 333 szókártya Angol kezdő + 100 online feladat - Kezdő és újrakezdő nyelvtanulóknak
-8%
Szókártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
The Ornithologist's Field Guide to Love
India Holton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Emil és a detektívek - Talentum Diákkönyvtár
-8%
Erich Kastner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €