John Steinbeck

ROSSZKEDVÜNK TELE

A Rosszkedvünk tele egyszerre hiteles társadalomábrázolás és sajátos önjellemzés is. Középkorú hőse, aki látszólag boldog harmóniában él családjával, szenved attól a státusztól, ahová jutott, kitörni azonban képtelen belőle. Végül a körülmények összhangja és saját vívódásai meghozzák gyümölcsüket, és néhány üzletpolitikai húzással sikerül a vagyonosodás útjára lépnie. Steinbeck hőse ugyanakkor megbukik, elsősorban saját maga lelkiismerete előtt, és ezzel az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett. „York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át...” – ezekkel a szavakkal lép színre a világirodalom legnagyobb szörnyetege, Shakespeare III. Richárdja. Vajon miért idézi fel rettenetes szellemét Steinbeck ehhez a regényéhez? [...] Steinbeck, a modern amerikai irodalom egyik csillaga régi ismerőse a magyar olvasóközönségnek. Regényei kíméletlenül éles fényt vetítenek az amerikai társadalom egy-egy körére. Ebben is hű és színes képet fest egy amerikai kisváros embereiről és erkölcseiről, arról a légkörről, amelyben bűn szegénynek maradni, és utólag senkitől sem kérdezik meg, milyen eszközök segítségével szabadult meg ettől a „bűntől”. A Nobel-díjas szerző egyik utolsó regénye

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 325
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 475 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-15
EAN 9789632450759
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A természet kincsestára - Greens of Daisy
-8%
Bukovicsné Békefy Daisy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Körbeforgó szép természet - 48 körforgás a világból
-8%
Gabby Dawnay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Napzáró meditációk - Az elme elcsendesítéséért és a nyugodt alvásért
-8%
Danielle North
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
A rejtélyes karácsonytolvaj - Szabadulószoba és adventi naptár gyerekeknek §K
-8%
Michael Hamannt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Lovak és pónik /Mit? Miért? Hogyan? 13.
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
A Föld - Nincs másik! - Mi MICSODA
-8%
Karolin Küntzel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Egy évem József Attilával
-8%
Prieger Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Marvel-akcióhősök: Bosszúállók - Rubinvilág (képregény)
-8%
Matthew K. Manning
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €

Korábban megtekintett: