BENEDEK SZABOLCS

A VÉRGRÓF

Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket... Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik. A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…

GLS

Nyelv magyar
Kiadó LIBRI KIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 480
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 445 g
Méretek (Sz-M-H) 125-195-30
EAN 9789633100868
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Visszatérés
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Ennivaló okos naptár - Asztali naptár 2027
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ballagó óvodás
Elek Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Fearless - A rettenthetetlen (éldekorált)
-8%
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-8%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Micimackó meg én
-8%
Jeanne Willis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Az én szépséges babaalbumom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Tesz-Vesz város A-tól Z-ig
-8%
Richard Scarry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: