Maggie O'Farrell

A köztünk lévő távolság

Egy hideg londoni délutánon Stella összetalálkozik egy férfival, akit évek óta nem látott, de az arcára azonnal ráismer - vagy legalábbis úgy gondolja. Pontosan ebben a pillanatban, Hongkongban Jake rádöbben, hogy a körülötte tolongó, a kínai újévet ünneplő tömeg veszedelmessé kezd válni. Semmit nem tudnak egymás létezéséről, de mindketten menekülnek az életükből: Jake egy olyan távoli helyet keres, amely egyetlen térképen sem található, Stella úti célja meg Skócia, amelynek jelentőségét csupán Nina, a nővére érti. A köztünk lévő távolság a párhuzamos életekről, félrecsúszott azonosságokról, és két lánytestvér közötti kötelékről szóló regény. Legfőképpen azonban két ember szerelmi története, akik még sohasem találkoztak egymással. MAGGIE OFARRELL 1972-ben született Észak-Írországban, Walesben és Skóciában nevelkedett. Két regény, a Miután elmentél, és A szeretőm szerelme szerzője.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 420
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 342 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-25
EAN 9789636895679
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Nyelvkönyv lustáknak - Angol 2 - Újrakezdenéd vagy bővítenéd a tudásodat, de nincs kedved magolni? Tanulj angolul másként!
-8%
Linn Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
New Headway Intermediate - Third Edition- Teacher´s Book
John Soars
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,17 €
Atomic Habits
James Clear
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,95 €
Andersen legszebb meséi
-8%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Jó reggelt, hogy vagy? - Typotex Világirodalom
-8%
Martina Hefter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €
A talentumok példázata - Földmag-duológia 2.
-8%
Octavia E. Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,52 €
Hozz egy verset - Rímportrék
-8%
Rutai Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Irodalmi szemle 2021/12
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,80 €
1,66 €

Korábban megtekintett: