Válogatás

SÁR, VÉR, LEVENDULA /NOVELLÁK ÉS ELBESZÉLÉSEK A SÖTÉT KÖZÉPKORBÓL

Tizenkét író, tizenkét zseniális történet a sáros, véres, levendulaillatú középkorból. A kötet szerzői hivatalosan amatőrök, hiszen nem mutatkoztak még be önálló könyvvel, nem köszönnek ránk óriásplakátokról, és nem hangos tőlük a sajtó. Az olvasó azonban mégis meglepődhet, méghozzá okkal: azt a lendületet, frissességet, íráskészséget, tehetséget és kreativitást, mellyel a Sár, vér, levendula tucatnyi szerzője bír, sok nemzetközi hírű sikerszerző megirigyelhetné. E rendhagyó, tematikus antológia segítségével különleges időutazást tehetünk a kilencedik és a tizenhetedik század között. Átélhetjük annak a harcosnak a vívódását, akinek a törzse megölte Gellért püspököt. Megismerhetjük az ingatag, részeges Vak Béla király feleségét, aki Aradon hatvannyolc magyar nemesnek nyújtja át a mérges kelyhet. Együtt kereshetjük a Szentföldről hazatérő, kiábrándult lovaggal János pap országát. A crécyi csatában, mely a Monty Python legelborultabb pillanatait idézi, úgy ronthatunk az ellenségre, hogy közben a hasunkat fogjuk a nevetéstől. A török által ostromolt nagyváradi végvárban pedig megtudhatjuk, miféle titkos fegyvert agyalt ki és rejtett el költeményeiben Janus Pannonius. Nem kétséges, hogy a Historium Kiadó Fiatal magyar prózaírók sorozatának első kötetét jegyző írók neveivel találkozni fogunk még a jövőben.

Nyelv magyar
Kiadó Historium Kiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 220
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 156 g
Méretek (Sz-M-H) 115-165-15
EAN 9788097077846
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Titkos mangás naplóm
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A trauma váratlan ajándéka - Út a poszttraumás növekedéshez
Edith Shiro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
Práctica de vocabulario - 400 spanyol szókártya /Haladó szinten
-10%
Székácsné László Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Krónikák - Bibliai történetek
-10%
Szokács Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Régiúj versek
-10%
Papp Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
7,20 €
A delta
-65%
Tony Park
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,35 €
3,25 €
Irodalmi Szemle 2024/5.
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,25 €
Streetfotózás - 2023 - Lépj túl az unalmas városfotókon, készíts szellemes streetfotókat! - A digitális fotózás műhelytitkai (új kiadás)
-10%
David Gibson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,03 €