A POFON

Melbourne egyik kertvárosi házában, egy napsütéses kerti partin a házigazda unokatestvére pofon vág egy kisfiút. A pofon szinte visszhangzik a rémült csendben. A szülők később feljelentést tesznek. Eljön a tárgyalás napja, és a kisfiút bántalmazó férfit felmenti a bíróság. Christos Tsiolkas könyve néhány mondatban összefoglalható, de hiba lenne, ha csak a történetre koncentrálnánk, hiszen A pofon jóval több ennél. A szerző görbe tükröt tart elénk, miközben bemutatja, ki hogyan reagál az elcsattant pofon nyomán kialakult helyzetre. A regény valójában provokatív korrajz, amely őszintén szól generációk közötti ellentétről, hazugságokkal fűszerezett kapcsolatokról, rasszizmusról, elfojtott és nyíltan felvállalt szexualitásról, széthulló családokról, előítéletekről, toleranciáról, öregedésről, betegségről és halálról... azaz rólunk és mindarról, ami körülvesz bennünket. Nélkülözhetetlen olvasmány mindenkinek, aki hajlandó kritikusan szemlélni saját helyzetét a mai világban. A pofon 2009-ben elnyerte a Nemzetközösségi Írószövetség Díját, a Vance Palmer Regénydíjat, az Ausztrál Irodalmi Társaság Aranyérmét és az Ausztrál Könyvkiadók Év Könyve Díját. 2010-ben felkerült a Booker-díjra jelölt könyvek listájára. A kritikai elismerések mellett óriási közönségsikert aratott: több mint nyolcszázezer példányban vásárolták meg szerte a világon. Felforgató regény, melyet a szenvedély és a rosszindulat villanófénye világít meg. (The Sunday Times) Ez a zseniális, szenvedélytől fűtött könyv... magával ragadó utazás a külvárosi sötétség mélyére. (Independent on Sunday) A hatalmas, bonyolult érzelmek regénye... A pofon mikroszkóp alatt vizsgálja a családi életet, az eredmény pedig nem más, mint egy modern remekmű. (The Times) Tsiolkas kőkemény, erőteljes prózát ír, de az egymással acsarkodó családok indulatainak mélyén felsejlik a tolerancia, a lemondás és még a szeretet is... A regény... kiszívja az erőt az olvasóból, aki ámuldozva kapkodja a levegőt. (Washington Post)